2014. szeptember 29., hétfő

Szünet....

Sajnálom drágáim,de megkell hogy álljak egy kicsit.
Tudom,hogy már nagyon vártátok a részt és azt is tudom,hogy sokat várattalak vele titeket,de még várni kell rá :(
Elkezdődött az iskola és nem csak nektek,de nekem is nehéz ezt végig csinálni(drámaian kifejezve önmagam).Megértem,hogy ezért most haragudni fogtok rám és tényleg nagyon sajnálom,de teljesen lefoglal a suli,olyan szinten,hogy Hétfőn,Kedden és Csütörtökön nulladikkal kezdek,ami az jelenti,hogy legkésőbb 7-re bent kell lennem és utána ezt követi még minimum 8 óra...teljesen kifáradtam.
Igyekszem rendbe tenni a dolgaimat az iskolával és a magán életemmel egybevéve,hogy minnél hamarabb jelentkezhessek nálatok még több érdek feszítő résszel.
Nyugodtan mondhattok rám sértő szavakat,mondatokat,de akkor ide írjátok a blogba,hogy tudjam is ne csak a "hátam mögött"hangozzanak el a bántó szavak,én nem fogok senkire sem panaszkodni,vagy haragudni miatta.
Köszönöm megértéseteket.Igyekszem minnél hamarabb elrendezni a dolgaimat......
Szeretlek titeket,addig is boldog napokat kívánok minden drága olvasómnak....Sziasztok.


                                                                                                                        ***Timi***

2014. szeptember 8., hétfő

29.rész: Tengerpart...

Sziasztok.Íme legujjabb részem.Remélem elnyeri tetszéseteket.Kérlek szavazzatok,pipáljatok,íratkozzatok fel,írjatok chat-be vagy akár a rész alá...hagyjatok magatok után nyomot..Jó olvasást,sziasztok

                                                                                                                                      ***Timi***




1 év és pár hónap elteltével.....

Mióta anyáékkal élek,minden megváltozott.
Megszületett a kis öcsém Alex,anya és Krisztán minden szabad pillanatukat velünk töltik,igen velem is,azt állítják,hogy nem akarják,hogy egyedül érezzem magam ezért köteleztek minden elfuserált családi program részvételére.Ne értsetek félre,igazából nincs vele semmi bajom,ha pár órát együtt kell lennem újdonsült családommal,de akkor annyit ők is meg tehetnének,hogy nem kezelnek gyerek ként.Már elmúltam 18 és az érettségit is letettem végül,mivel anyának nem tetszett,hogy a drága és egyetlen kislánya nem jár iskolába,ezért amint ezt megtudta beíratott egy eléggé drága helyre.Maga a suli tetszett,de akik oda járnak,jártak...na azoktól okádni tudnék.Oké,gazdag családból származnak meg minden,megértem hiszen az én családom sem nélkülöz,de azért esze nem mindnek van,voltak akik csak a pénzükkel próbáltak felvágni......de ez már a múlt,végre kiszabadultam a négy fal közül és most már élhetem életem minden egyes másodpercét,úgy hogy nem szólhat bele senki sem....bár az anyám ezt nem igazán veszi figyelembe,de ez megint más téma.Szóval,mint már oly sokszor,most is egy családi útra megyünk,mondjuk úgy,hogy "nyaralni".
Bár anyám meg Krisztán most is dolgozni fognak,majdnem minden percben,de nem foglalkozva ezzel magukkal rángatnak engem és az 1 éves kis öcsém Kaliforniába.
Na jó,azért nem olyan rossz,hogy akár mikor lemehetek a partra és a város is szép,de a törpe rám marad,szóval korlátozottak a tevékenységeim.
Állítólag anyám akart fel venni egy bébi csőszt Alex mellé,de én nem engedtem-mondván,hogy itt vagyok én,ne egy idegen markába sodorjuk szegény fiút,de azt nem gondoltam volna,hogy erő szeretettel ki is használja és tényleg rám hagyja valamikor a testvéremet.Nem igazán értek a babákhoz,de az öcsém eddig nem sírt nálam,az én ölemben mindig jól el van,nem is értjük,mert mindenki másnál már rögtön bömböl......az élet nagy rejtélye.Amúgy Krisztánról sok mindent megtudtam pl:azt,hogy nem csak ügyvéd,hanem még sok cége van,pl: van egy szálloda lánca,ami szerte a világon mindenhol megtalálható,építkezési ügyekben is be segít és azt a szállodát is ő tervezte,ahova nem sokára meg érkezünk.
A nem sokára az pont most jött el,mert meg állt a kocsi,ami a reptérről hozott minket és egy fiatal srác kinyitotta az oldalamnál lévő ajtót.
Egyen ruhában volt,ami tökéletesen passzolt mogyoró barna  színű íriszeihez.Nem lehetett sokkal idősebb nálam és rögtön megtetszett aranyos még is férfias arcvonása..oké ez hülyeség,de szinte első látásra bele szerettem.
-Jó napot.Üdvözlöm önöket a Csillagfény Szállóban.-jött elénk egy magas,közép korú férfi.Rajta is volt egyen ruha,de teljesen más formában,nem az a vörös amit imént láttam azon a srácon,hanem egy elegáns öltöny,látszólag drága volt,a nyakkendővel és az egész "kollekcióval" együtt(nálam ez is egyen ruha).
Látszott rajta,hogy eléggé izgatott,de a mosolya őszintének tűnt.Oda ment főnökéhez(Krisztán),majd kéz rázással üdvözölte és váltottak pár szót egymás között,amit én természetesen nem vettem figyelembe.
Aztán mind ketten közelebb jöttek hozzánk és az eddig ismeretlen illető meghajolt(!) előttünk,majd kedvesen,s kifinomultan bemutatkozott.
-Andrew Johns vagyok örülök,hogy meg ismerhetem önöket..-emelte fel a fejét és rám mosolygott.
Kicsit elpirultam,mivel úgy éreztem csak engem néz,de próbáltam palástolni azzal,hogy elfordítottam fejemet.
Nem tudom,hogy komolyan csak engem bámult,vagy csak én képzeltem be magamnak,de miután vissza fordultam,már a "szüleimmel" beszélgetett.
Az öcsém anya ölében hallgatta az érdekes előadást,ami arról szólt,hogy mennyire sokan szálltak már meg itt,vagy hogy ki mit említett meg a vendég könyvben.Remélem,hogy nem fogok ennyire unatkozni,mint most,de az jobb lett volna,ha el sem jövök.Bár ez már teljesen mind egy,hiszen itt állok egy gyönyörűnek nevezhető szálló előtt,ami nem mellesleg közel helyezkedik el a tengerpart felé.........idő közben elindultunk a bejárat felé,mindenki előttem haladt és vidáman beszélgettek,míg én próbáltam minnél feltűnés mentesebb lenni,még csak az hiányzik,hogy engem is bele vonjanak az unalmas társalgásukba.....de igazából nem bántam,hogy én voltam leghátul,mivel mellettem a hordár srác tolta befelé bőröndjeinket.
Tényleg nagyon aranyos ebben a ruhában...de vajon milyen lehet ruha nélkül?Akkor biztosan aranyosabb,vagy ha......-folytattam volna képzelgésem,ha anyám "lágy" hangja nem szakított volna félbe.
-Maggie,kincsem gyere.-nézett hátra a válla felett.Úgy tűnik észre sem vettem,de eléggé lemaradtam,nesze nekem így jártam,máskor nem kéne ilyeneket képzelnem....vagyis nem ennyi ember előtt :D
-Megyek már.-varázsoltam képemre egy áll mosolyt,majd gyors léptekkel utol értem őket a liftnél.
Mind annyian beszálltunk,majd az igazgató megnyomta a leg felső emelet gombját,aha szóval ennek az egésznek a 25-ik emeletén leszünk.Bár ott látok még egy gombot a 26-odikat,de az pirosan világít szóval gondolom oda tilos a belépés.És ezt persze meg is említette nekünk Krisztán,állítólag azt direkt a "sztár" vendégek részére tartják fent,de nem is értem,hiszen övé ez a hely,akkor meg miért nem megy fel oda(?)mind egy.Hihetetlen mennyi apró gombocska elfér azon a "falon".
A liftben míg családom folytatta a beszélgetést én teljesen nyugodtan álltam egy helyben és hallgattam azt a csilingelő hangot,amit itt zenének becéznek,hát...oké,ők tudják.
Amúgy a lift is eléggé jól néz ki,mint minden liftnek ennek is négy "fala" van,de nem is ezen van a hangsúly,hanem azon,hogy amint belépsz rögtön veled szemben egy egész alakos tükröt látsz,apró neon fény világítja be az egészet,de csak annyira,hogy ne bántsa a szemet.Arany barna falai szinte passzolnak ahhoz a dalhoz amit adnak,már ha ezt így lehet mondani...úgy értem,hogy annyira megnyugtató ez az egész,hogy még véletlenül sem tudnék félni itt.A lift megállt a 25.en,majd ajtaja lassan kitárult előttünk.
Azt hittem,hogy ajtókat fogok látni mindenütt,de itt csak egyetlen egy ajtó volt,ami egy halba vezetett.......ááááááá szóval ez egy lakosztály.
Nagyon jól volt kialakítva a helyiség,egy nagy kanapé,mely bordó szint vett fel,előtte pedig egy üveg kávézó asztalka állt.A kanapéval szemben lévő falon egy hatalmas plazma tv volt felfüggesztve,két oldalán egy-egy kisebb méretű hang szóróval.A falak barack színben tündököltek,a plafonról egy gyönyörű szép csillár lógott le,melyen meg,meg csillant a be áramló nap sütés.A szőnyeg hasonlított a fal színére,de mégsem mondanám baracknak,vagy akár narancsnak...valahol a kettő között van.
A falon még sok kép van feltéve,s néhol apró virágok állnak egy egy sarokban.A halból rögtön át lehet jutni a konyhába,ami a legújabb háztartási eszközökkel van felszerelve.A gáz felett egy gőz elszívó van,a szekrények  mahagóni barnára mázolva,egy bár pult van a konyha egyik sarkéba,és közel hozzá a hűtő.
Három ajtót fedeztem fel a halban,amik gondolom a szobák lehetnek,rögtön meg is céloztam azt,amelyik a leges leg távolabb esik az összestől,majd óvatosan benyitottam.
A falak bézs színűre vannak lefestve,a plafonról egy talán még az eddiginél is szebb csillár lóg le,míg a falakon található néhány kisebb lámpa is.Egy hatalmas francia ágy helyezkedik el a szoba ajtajával szemben lévő falnál,mellette jobb és bal oldalt egy aránt két kis szekrény,rajtuk vázában heverő rózsákkal(!),az ággyal szembeni falon egy hasonló tv-csüng,mint a halban,míg az ágyon szatén borítású ágynemű volt leterítve mely hasonlított a bordóra,esküszöm úgy érzem,mint ha tudták volna,hogy jövök,ez a szoba nekem lett kitalálva.
Nagy lendületet véve bele vetettem magam az óriási ágyamba,majd fogtam a tv kapcsolót és be kapcsoltam a tv-t.Ha nem tudom milyen showt adták le,és már azon voltam,hogy inkább ki megyek és későbbre fogom hagyni a punnyadést,mikor egy név felkeltette a figyelmemet.


*A Tv-ben(Show)*
A híres pop banda,mely az egész világot meghódította,tegnap fejezte be e hónapi turnéját.
A One Direction,mely lányok szívét hódította meg,mely az embereket boldoggá tette,több millió lány visítozva várta a koncertet,most hallgassunk meg pár résztvevőt.-mondta hamis mosollyal a műsor vezető és oda sétált egy csapat lányhoz.
-Sziasztok,mondjátok mi a véleményetek a One Direction tegnap esti koncertjéről?-emelte szájához a mikrofont.A lányok meg rögtön sikítozni kezdtek a banda hallatán és kórusban kezdték el fényezni azt az öt fiút,akik egykor még az életem részei voltak.Majd ez után újra a kamerába nézett és folytatta.
-Igen jól hallották a One Direction fantasztikus sikert ért el világ szerte,de mit gondolnak Harry Stayles ügyeiről?Vajon folytatni fogja a nők hajkurászását vagy mind örökké meg marad agglegénynek?A következő adásban kiderül.-fejezte be mű mosollyal és az adásnak vége szakadt.


Nagyon lemaradtam,mivel semmit sem tudok Harryről vagy akár melyikükről,főleg hogy rekord szinten csajozik(?)Elő kotortam táskámból a laptopomat,mivel végre fel érkezett a holmim is,majd bekapcsolva a gépet,rögtön pötyögni kezdtem információ után kutatva.Nagyon meglepődtem,amikor már legalább hat olyan oldalt találtam,ahol Harry-nek nem kis számú csaj istát állítottak és több helyen volt megerősítve,hogy a hír igaz.Ez nem semmi...soha nem gondoltam volna,hogy ilyen.Bár tudom,hogy már nagyon régen nem találkoztam velük,de úgy tűnik,hogy mind az öten sokat változztak.Harry eléggé sok csajjal volt együtt és állítólag a legtöbbel csak egy éjszakára,Zayn elkegyezte Perriet,Niall is járt valami Barbi-val,Liam szakított Daniellel(?),Louis...nos ő még mindig együtt van Eleanorral,akivel régen megcsalt,de már nem haragszok rá,mivel ennek köszönhetően ráköttem,hogy igazából nem voltam belé szerelmes,azt hiszem ezt mondják fellángolásnak,de már vége.
És minden rossz ellenére is,ami akkor történt,amikor velük éltem.....hiányoznak,de nagyon.
Amikor elköltöztem úgy tűnt szomorúak és Niall-el még tartottam is a kapcsolatot egy jó darabíg,de mivel anyám sulira kötelezett és nekik elkezdődött a túrné,ezért megszüntem létezni számukra.
Azóta megtanultam sok mindent,mint például azt is,hogy amikor egy ilyen  helyen vagy rögtön csobbanj egyett a tengerben.És igen lehet,hogy gyorsan váltottam a fiúk gondolatáról a tengerre,de hiszen dög meleg van,ami Londonban nagyon ritka,szóval ha már itt vagyok legalább élvezzem is.
Kikotortam a bőröndömből a bikinimet,amin rózsaszín szivecskék virítanak és szintén rózsaszín az egész,majd berohantam a szobámhoz tartozó fürdőbe és gyorsan átöltöztem,persze vissza vettem rá a ruhékat.Kisiettem át a szobámon egészen a halis,ahol megtaláltam anyámat,ahogy gügyögve játszik Alex-el,ilyenkor olyan arik.Nem akartam őket meg zavarni,visszont itt maradni sem volt sok kedvem szóval kénytelen voltam megszólalni.
-Anya,lemegyek egy kicsit a partra.-mosolyogtam rá kedvesen.Hangom hallatán rögtön hátra kapta a fejét,majd mosolyogva megszólalt.
-Rendben,lehet hogy majd mi is le nézünk,de ha mégsem mennénk akkor vacsira legkésőbb érj vissza,mivel Krisztán el visz minket egy étterembe és azt szeretnénk ha te is velünk tartanál.-mondta komoly tekintettel.
Bólintottam,majd kicsivel vidámabban elindúltam a lifthez.Még most is furi itt állni a hatalmas tükör előtt,de visszonylag hamar le érek és már sietek is el a recepció mellett egyenesen ki a szállodából.Aha,ebben csak az a baj,hogy nem igazán tudom merre kéne indúlnom,mivel itt van sok minden csak pont a tengert nem látom.Kétségbe esésemben oda mentem a hordár fiúhoz és mosolyogva megveregettem a vállát,mire megfordúlt és vigyorogva megkérdezte.
-Miben segíthetek,egy ilyen elragadó hölgynek?-csókolta meg kézfejem,amitől rögtön lángba borúlt arcom,de azért válaszoltam
-Bocsi,én csak nem igazán tudom,hogy merre kéne el indúlnom a tengerpartra.-néztem rá szégyenlősen és szemeim megtaláltál gyönyörű barna íriszeit.
-Oh,hát akkor eezen tudunk segíteni.Mind össze annyi a dolgod,hogy vissza mész a szállodába és a másik kijáraton mész ki,az rögtön a partra vezet.-mosolygott rám aranyosan én meg kicsit el szégyeltem magam,hogy még ezt sem tudtam.
-Öhm...köszönöm szépen a segítséget,és még egyszer bocsi,hogy zavartalak.-sütöttem le szemeim,majd amikor úkra kezet csókolt magukkal ragadtak szavai.
-Nincs,mit meg köszönnie.hiszen nekem az a dolgom,hogy ilyen elragadó és gyönyörű hölgyeknek segítsek,mint maga.Remélem még látjuk egymást gyönyörűm.-vigyorgott rám,majd végig követtet tekintetével,míg be nem értem az ajtón.
Még soha nem beszéltek velem így,ilyen kedvesen,ilyen.......ahhhhh ez tök mesébe illő,de akkor is aranyos volt tőle.Vajon...minden lánynak ilyen szavakkal segít?Nagyon elvarázsolt engem ez a srác,és még csak a nevét sem tudom.Hjaj...nehéz az élet.Végre át értem a hátsó ajtóhoz,ami valóban a tengerre nyílt.
Nem kellett sokat gyalogolnom max 5-perc ha volt,míg leértem a partra,ott kerestem magmnak egy napozó égyat és levettem a ruhálat,melyek eltakarták bikinimet.Nem voltak millioan a parton,de azért jó páran hozzán hasonlóan ezt az időt választották a fürdőzésre.A törcsit leterítettem a napágyra,majd arra ráfeküdtem és behunyva szemeimet élveztem a tenger morajlásának hangját,s a nap erősen égető sugarait.
Szóval,amint rá jöttem,hogy ez így nem lesz valami jó,mert tuti leégek a napon,kikaptam kis táskámból a nap tejet ls elkezdtem bekenni vele testem minden szabad felületét,bár a hátamat nem igazán értem el,mivel nincsenek csápjaim szóval ezzel a résszel gondban voltam,egészen addig amig egy hang fel nem csendült a hátam mögül segítséget ajálva.
-Ne segítsek?-kérdezte egy ismerős hang.Ijedtemben kiesett a kezemből a flakon és fejemet rögtön hátra kaptam,majd amint fel ismertem a szőke fejet,mely az imánt ajánlotta fel segítségét,fel pattantam az napágyról és olyan gyorsan vetettem magam karjai közé,hogy nem csak őt,de még magamat is megleptem.
-Hé,ne mond már,hogy ennyire hiányoztam-nevetett fel.Még a nevetéséből is ki lehetett hallani azt az Ír akcentust,amit régen úgy szerettem benne.
-De igen-kezdtem el szipogni emelve ezzel a drámai hatást.Persze nem sírtam,de neki biztosan úgy tünhetett,mert felvidításomra azt mondta,hogy...
-Hé,nehogy sírj,inkább meghívlak egy gombóc fagyira.-simított végig hátamon én meg ki használva a vicces lehetőséget válaszoltam.
-Kettőre.
-Mi?-kérdezte értetlenkedve,mint aki el vesztette a fonalat.Magamban már nevettem,de azért folytattam.
-Két gombóc fagyira hívsz meg,ugye?-kérdeztem ártatlan hangon,de még mindig nem engedtem el.hogy azt higgye sírok.
-Oké,akkor kettőre.-bólintott rá,majd amint elengedtem ledöbbent.
-Te nem is sírtál?-nézett rám,úgy mint ha haragudna,de tudtam,hogy magában nevet,mivel látszottak szája sarkában a nevető ráncok.
-A-a,de most jössz két gombóc fagyival.-vigyorogtam rá,mire mind ketten hangosan elnevettük magunkat ls meg indúltunk a fagyis kocsihoz.Ő vett nekem egy hupikák törpikéset,meg egy amerikai csokisat,magának meg kivist,csokis,banánost,almást választott....szóval amig én két gombóccal szenvedtem ő könnyű szerrel elkezdte enni mind a 4 gombócot.Szerintem észre vette,hogy nagyon nézem a fagyiját,mivel rá kérdezett.
-Kérsz belőle?-mosolygott rám én meg ellen vetés nélkül rá bólintottam.Felém tartotta a tölcsérét,és mig én az övét kezdtem el kostólgatni,ő addig az enyémet mérte fel.Pont a negyedik ízt kezdtem volna megkostólni,ami a leg tetején volt,mire azt veszem észre,hogy vigyorog és a következő pillanatban már csupa fagyi az arcom.Hát ez nem okés!Fogtam az én fagyimat és a képébe nyomtam,mire ő is jobban elkente rajtam az övét.Ebből keletkezett egy kisebb fagyi csata,amit nagyon élveztem és úgy tűnt,hogy ő sem unatkozik.Nevetve mentünk be egy étterembe,hogy le moshassuk arcunkról az édes finomságot ls mivel Niallt rögtön fel ismertél,ezért be engedtek minket a mosdókba.Külön váltunk ő a fárfibe én pedig a női mosdóba léptem be,majd a csap elé álltam én leszedtem minden fagyi darabot arcomról és még a fülemről is(!),majd amint végeztem ki léptem a mosdóból és az ajtó mellett megvártam mig ő is ki ér.Aztán már csak sétálgattunk és beszélgettünk.Én vissza öltöztem,mivel már nem volt kedvem bikiniben flangálni,így a táskámat megfogva mentünk tovább.
Elmeséltem neki,hogy leéretségiztem,aminek talán ő jobban örült,mint én akkor,aztán hogy mien az élete mostanság.Azt mondja,hogy sokat veszekednek a fiúkkal,de nagyon hamar kibékülnek.
Elmondtam neki,hogy már egyikőjükre sem haragszok,ezen Harry-t és Lou-t értettem és,hogy mind annyian nagyon hiányoznak nekem.Meg beszéltük,hogy mivel az egész csapat itt nyaral,ezért valamelyik nap elmegyünk várost nézni,aminek kifejezetten örültem,mivel még nem nagyon láttam Kaliforniát.
Majd a nap lassacskán elkezdett lemenni és nekem sietnem kellet,mivel vacsorázni megyünk.Niall vissza kísért a szállodába és utána kámforrá vált,mint ha ott sem lett volna,én meg fel siettem a lakosztályunkba.
Mind annyian készülődtek már,így egy gyors köszönés után be siettem a szobámba és én is neki láttam átöltözni.
Nem vettem fel semmi fajta csicsás dolgot,a ruhám is teljesen egyszerű volt.Egy sima hófehér ruha csipke borítással rajta,a derekánál egy fekete masnival kidíszítve.Semmi ékszert nem tettem fel,úgy gondoltam nincs értelme egy családi vacsorára úgy kicsípni magamat,szóval még kivasaltam hajam,s tettem fel egy kis sminket,ami nállam egy kevés szem ceruzából és szempillaspirálból áll,felvettem a hozzá illő topánkámat és amint végeztem a készülődéssel ki mentem a többiekhez,akik csak rám vártak.


-Nagyon csinos vagy Maggie-dícsért meg Krisztán én pedig mosolyogva megköszöntem és elindúlhattunk az étterem felé.Kint a szálloda előtt egy fekete autó várt ránk.A hordár srác,most is kint volt és besegített a kocsiba,majd ahogy zárta be az ajtót a fülembe suttogta,hogy gyönyörű vagyok,amitől nekem muszáj volt megvillogtatnom 1000watt os mosolyomat.Amint mindenki elhelyeszkedett az autó elindúlt és nem sokkal később megálltunk a híres étterem előtt,amit már annyira vártak anyáék.Nem mondom,hogy nem volt szép,de azért ehez tulságosan is lelkesek voltak,kiszálltunk a járműből,és az rögtön elhajtott,mi pedig elindultunk a bejárat felé.Amint beértünk mosolyogva fogadtak minket,majd az egyik alkalmazott egy tíz személyes asztalhoz irányított minket.
-Többen leszünk?-néztem anyára kérdőn és helyet foglaltam egy szimpatikusnak tűnő széken.
-Igen kicsim,ez egy tárgyalás vacsora.-mondta anya mosolyogva,én bólintottam jelezve,hogy rendben van,majd rendeltünk italokat,mig az ügyfelek megérkeznek.Nem nagyon örülök neki,hogy egy megbeszélésen kell részt vennem,mivel én egészen eddig abban a tudatban voltam,hogy ez egy családi vacsora lesz,de per pillanat nem nagyon érdekell,mivel annyira éhes vagyok már,hogy az is csoda,hogy még nem faltam fel az asztal terítéket.
Az idő telt és mire az ötödik perc is letelt kezdtem úgy érezni,hogy sürgősen el kell jutnom a mosdóba.
Udvariasan elnézést kértem,majd fel álltam az asztaltól és a mosdó felé vettem az irányt,el intéztem a dolgomat,majd kezet mostam és mire ki jöttem hallottam,hogy az asztalunk környékéről nevetések törnek fel.Így hát vissza indultam helyemre,amikor hirtelen valaki megragadta a karomat és behúzott egy kicsivel rejtettebb helyre,ami valami féle mélyedés volt a falak között.
Ijedtségemben sikítani akartam,de az illető befogta a számat,majd szembe fordított magával.
Ijedtségem pillanatok alatt elszált és értetlen fejjel néztem az előttem álló illetőre,kezét le vette számról,s mosolyogva megkérdezte.
-Hiányoztam?-simította meg arcomat.Hirtelen azt sem tudtam mit mondhatnék neki,csak egyetlen egy dolog volt,amit nem értettem ezért megkérdeztem.
-M...mit keresel te itt?-néztem rá kíváncsian,de válaszul fejét nyakam hajlatába fúrta s nedves csókot hagyott bőrömön....



Sziasztok.Kommentelj,pipálj,írj chat-be,íratkozz fel,vagy szavazz....csak hagyj magad után nyomott :*




Csere!!!!

A főszereplő nőt lecserélem.....Eddig Ariana Grande volt a főszereplő,mostantól kezdve Nastya Shmakova lesz a női főszereplőnk.Így néz ki:

Remélem nem bánjátok,hogy más lett a főszereplő,de szerintem ő jobban illik a blogba......köszönöm megértéseteket a részt hamarosan fel teszem.Sziasztok

                                                                                                                     ***Timi***

2014. szeptember 4., csütörtök

Halihooo....

Sziasztok...már neki kezdtem az új résznek és tudom,hogy már várjátok,de még egy kicsit várjatok rá légyszíves,mert most hogy el kezdődött az iskola van pár dolog,amit még el kell intéznem,szóvaé sűrű a "munka" beosztásom...kérlek titeket várjátok ki a részt,ígérem amint tudom befejezem és fel teszem....
Köszönöm megértéseteket és sietek,ahogy csak tudok...Sziasztok

                                                                                                                                    ***Timi***

2014. augusztus 25., hétfő

28.rész: Le hull a lepel....

Sziasztok.Szerintem hosszú rész lett és remélem,hogy tetszeni fog nektek.Szóval vélemény nyilvánításra várok:íratkozz fel,írj chat-en vagy akár a rész alá,pipálj és szavazz,kinek mi tetszik...jó olvasást,sziasztok

                                                                          ***Timi***


"Az élet nem mindig csak örömből és szórakozásból áll van,hogy fájnia kell valaminek,ahhoz hogy valóban élj."




*Louis szemszöge*

Amióta elment a szobámba zárkóztam és gondolkoztam.
Igen,így hogy már lassan 1 hete nincs velem,eléggé sok gondolkozási időm marad,most is a nagy francia ágyamon fekszem és a plafont bámulva pörgetem elmém legeldugottabb emlékeit.
Nagyon szeretem Maggiet, és úgy érzem vele mindig,minden rendben lesz.Imádom őt és lehet,hogy még nem feküdtünk le,de ígéretes kis csaj,ezt persze nem csak a farkam mondja,hanem a szívem is húz-e felé az érzés felé.Nem akarom kihasználni,hiába hiszi mindenki azt,hogy bántani fogom,vagy megcsalom.....nekem csak ő kell.Ilyet eddig csak egyszer éreztem,de meg is bántam mostanra,az a lány,akit akkoriban szerettem,tényleg mindennél jobban imádtam őt,talán még az életem is oda adtam volna érte,de rá kellett jönnöm,hogy nem hozzám való.Mindenki azt állította,hogy meg csal,meg kihasznál engem,de én nem hittem senkinek sem,még a saját anyámat is el taszítottam miatta,de rá 2 hétre kiderült,hogy igazuk volt.
Azon a szörnyű és fárasztó napon,amikor haza értem hozzá....nem vágytam semmire,csak az ő ölelő karjaira és egy forró fürdőre,de a forró helyett,hideg zuhanyként ért,amikor meg láttam akkori kedvesem egy másik férfi karjaiba.Rögtön eldurrant az agyam és meztelen barát nőmről lerángattam őt,persze mind kettőjük meg ijedt,amikor észre vették ideges képemet,de ami az után következett.........fél holtra vertem a csávót,úgy hogy talán levegőt is alig kapott,persze Eleanor (barát nőm),engem oktatott ki és közölte velem,hogy már nem szeret és soha sem szeretett,hogy csak egy futó kaland voltam.
Ezek után hónapokig ki sem néztem a szobámból,naponta ettem talán egy szendvicset,de azt sem mind,mégis próbálkoztam túl tenni magam rajta és ennyi idő után,végre el mondhatom,hogy már nem érdekel az a rohadt kis hárpia.........aki kb.1 órával ezelőtt küldött egy sms-t.
Hát ja ez a gondolkodásom tárgya,mivel abban az üzenetben az állt,hogy találkozni szeretne velem négy szemközt,mert valami nagy bajba keveredett.
Persze ilyenkor jó vagyok neki,amikor valami baja van,de még is ő volt a barát nőm és bár megcsalt,szinte kötelességnek érzem,hogy segítsek neki.Tudom nem valami bizalom felkeltő dolog,hogy holnap jön haza a barát nőm én meg elmegyek az exemhez,csak azért mert ő azt akarja,de ha tényleg valami baj történt?
Akkor mi van,ha komoly baja eset és meg ijedt,ezért hívott fel engem,hiszen én mindig meg védtem még a fűszálaktól is(!)Tudom nem szép,hogy nem foglalkozva azzal,hogy van barát nőm,megyek egy másik csajhoz,de mégis el indultam..........és már lassan a háza előtt állok,kezem automatikusan emelem és a következő pillanatban meg hallom a csengő fül süketítő hangját,ami kiránt ábrándozásomból.
Hallom ahogy valaki a lépcsőn siet lefelé,aztán már nyitódott is az ajtó és az illető karon ragadva berángatott a házba,azon belül pedig a nappaliba.
Helyet foglaltam a kanapén,míg ő az egyik fotelbe ült bele.Az idegességet csak úgy szelni lehetett volna egy teljesen életlen késsel,egyikünk sem szólalt meg,én azt vártam,hogy ő szólaljon meg elöszőr,mivel ő hívott ide,de ahogy láttam ő meg rám várt,hogy majd én töröm meg a csendet.......e helyet csak forgattam a fejem jobbra-balra.
Ez a ház semmit sem változott,azaz valamit biztos,mivel látok pár új tárgyat amik eddig nem voltak itt,a szőnyeg is más lett,de ezektől a dolgoktól függetlenül minden ugyan úgy néz ki,mint akkoriban.......még ő is.
Fejem rögtön rá kaptam,ahogy megéreztem egy kezet enyéimre simulni,szemöldök ráncolva figyeltem,ahogy le ül mellém a kanapéra és aggódó tekintettel végig simít arcomon.
Nem húzódtam el,mert tudtam,hogy ez után elmondja amit akar és mehetek haza,meg persze annak ellenére amit tett tudom milyen törékeny és bár meg bántott,én nem szándékozom őt bántani azzal,hogy elhajolok előle,hiszen tudom,hogy ha megtenném nézhetném azt a csalódott és megalázott képét.
-Miért küldted az sms-t?-kérdeztem meg végül,megszakítva ezzel a kínos csöndet.
 Kezeit elvette rólam és talán kicsikét odébb is húzódott,majd nagy levegőt véve megszólalt.
-Figyelj Louis.Tudom,hogy rosszat tettem és hidd el nagyon,de nagyon sajnálom.Nem tudom mit gondoltam akkor,csa...csak megtörtént.Tudom,erre nincs kifogás és nem is azért hívtalak,hogy erről beszéljek most.
Én csak......azt akarom mondani,hogy....hogy még mindig szeretlek.Kérlek,kezdjük újra a kapcsolatunkat,szeretlek és azt szeretném,ha örökké az enyém lennél.-mondta könnyező szemekkel.A sírás határán állt,azt sem tudom,hogyan bírta értelmesen kinyögni a szavakat,amiket előbb a saját fülemmel hallottam,nem tudom hogy gondolta ezt és már igazából,ezek után semmit sem tudok.
Talán szeretem még és akár újra is kezdhetnénk,de kibaszottul rosszul éreztem magam miután megláttam,ahogy más őt bassza,aztán meg ahogyan ott hagyott.
De ezek után is......még mindig érzek iránta valamit,úgy érzem minden olyan lehet,mint régen,de nekem ott van Maggie és nagyon szeretem,mindent meg adnék azért,hogy most vele legyek,hiányzik és nem akarok neki fájdalmat okozni.Hiszen ő az én kis szerelmem,az angyalom a kedvesem........ő a mindenem.
De most itt van Eleanor,akit még mindig szeretek........Legalább annyira,mint Maggiet,de az a személy akiért én tényleg meg őrülök,na ő kell nekem.És pont ebben a pillanatban jöttem rá,hogy kit szeretek igazából,mindennél jobban,akire most a legjobban vágyom.
Már tudom ki kell nekem........


*Maggie szemszöge*

Egész héten robotoltam.Már nem úgy értem,hogy komolyan dolgoztam volna,csak úgy jól illik ide a "robotolás" szó.
Amikor megérkeztünk még a szavam is el állt a háztól,a környéktől és az egészet egybe véve mindentől.
Meg ismeretem anyám barátját,akiről kiderült,hogy egész jó fej tud lenni,ha akar és nem mondom,hogy meg szerettem,de ha szóba kerül akkor már nem úgy fogadom,mint régen,igaz akkor sem helyettesít heti az apámat,de ha anyám boldog vele akkor elfogadom a döntését,eddig nem láttam Krisztán-on semmi féle erőszakra vagy gyilkos hajlamra való dolgot.....remélem később sem fogok.
Ja igen,voltunk ultra hang vizsgálaton anyuval és mit tudtunk meg(?).......semmit
Na jó ez így teljesen nem igaz,mivel megtudtuk,hogy a baba szépen fejlődik és teljesen egészséges,de a nemét csak a következő hónapban tudjuk meg,mivel most még nem lehet rendesen kivenni,hogy fiú vagy lány lesz-e.Éssss.......kaptam én is ultra képe róla :D,azaz ultra hang felvételes képet,de szerintem könnyebb ha csak annyit mondok,hogy ultra kép.
Aztán a hét többi részében,teljesen lefárasztott anyám,Harryről nem is beszélve(!),elmondtuk anyának,hogy Harry a rokonunk,erre tisztára hülye fejet vágott,de aztán megbeszélték a dolgokat...NÉLKÜLEM!!
Ez tiszta szemétség,hogy kihagytak,pedig kíváncsi voltam,hogy magyarázza el ezt Harry,mivel anyám-nak is olyan "erős" a felfogó képessége,mint nekem,én meg persze kíváncsi vagyok arra is amit már tudok szóval,na.
Miután sikeresen elrendeződött a dolog,sietnem kellett.......hogy hova(?),hát anya hirtelen üzem módot váltott és fel csapot hiper-szuper anyucinak,amit úgy próbált el érni,hogy minden boltba el rángatott és milliónyi ruhát,ékszert,meg minden féle dolgot vásárolt nekem,ami valljuk be mosolyt csalt az arcomra,de a lábaim egy székért ordítoztak.persze Harry,neki jó dolga volt,ő választhatott,hogy golfozni megy Krisztán-nal vagy velünk jön vásárolgatni,na mit gondoltok mit választott?Még szép,hogy nem a butikok között akart mászkálni,pedig én is szerettem volna golfozni menni.
Na,majd máskor móresre tanítom azt az önelégült kis majmot,aki még ki is nevetett miután lebukfenceztem a kanapéról!
Igen én szerencsétlen,megtettem,de nem nevezném bukfencnek,inkább egy félre sikerült landolásnak,pedig csak aludtam,aztán egy puffanás és a következő pillanatban a földön kötöttem ki,amit az a szemét fel is vett és még szép,hogy elküldte a fiúknak is,akik persze chatelés közben jól kinevettek.
De ezért még meg fizet Harry!!
És a hét további részében még jól is éreztem magam :D a kertben sütögettünk,aztán medencéztünk,mivel a zord hideg ellenére,ami már nem is olyan vészes,bár Londonban sosincs jó idő,mind egy,a lényeg az,hogy medencéztünk....a házban!mivel bent ki van alakítva egy külön "mini strand" rész.
És még én hittem azt,hogy unatkozni fogok,de nem így lett,összefoglalva a dolgokat egy héten belül fel vásároltam szinte egy egész boltot,szaladgáltam anyám után a plázában,verekedtem Harry-vel a tv-kapcsolóért,beszéltem a fiúkkal telefonon és gépen is,sütögettem pár dolgot,bele értve az egyik kéz törlőt is,ami miattam égett porrá,medencéztem,próbáltam Harryt legyőzni a medencében,aztán videó játékban is,de egyik sem sikerült,és most itt állok a szekrényem előtt és azon gondolkozok,miket pakoljak be a bőröndömbe,ennyi ruha közül van mit választani.
Végül  majdnem egy órámba került mire mindent elpakoltam és a bőröndöt is sikerült be cipzáraznom,majd mind ezek után le osontam a lépcsőn a konyhába egy kis nasiért.
Terveim szerint kivettem egy tálat és tele öntöttem tejjel,majd abba jó pár maréknyi csoki bogyót szórtam,amint ezzel elkészültem fogtam egy kanalat és vissza indultam a szobámba,hogy majd ott elfogyasztom reggeli ebédemet,mivel már dél is elmúlt én meg nemrég keltem fel,szóval nekem ez egy reggeli ebéd.
Azt hittem egyedül vagyok a föld szinten,mivel Krisztán-t ma be hívták dolgozni,anya meg azt mondta boltba megy,arról meg ne is beszéljünk,hogy Harry meddig alszik,de amint a dolgozó szoba előtt haladtam el megtorpantam.Hangok szűrődtek ki a szoba falai közül,nem volt hangos,de ki lehetett venni belőle,hogy kik társalognak oda bent.Rögtön magával ragadott a kíváncsiság,hogy vajon miket beszélhetnek,kiről vagy éppen miről és ehhez hasonló kérdések keringtek a kobakomban,szóval letettem a tányér kaját az egyik szekrényre és teljesen az ajtóhoz tapadva kezdtem el hallgatózni.Tudom,csúnya szokás kihallgatni  mások beszélgetésit,de valahogy úgy éreztem ezt muszáj hallanom..........és nem tévedtem.

*Amit hallottam*

-Harry tudom,hogy te csak jót akartál neki,de akkor is el kell mondanod az igazat.-hallottam meg anya hangját az ajtó túl oldaláról.
Aztán egy hangos sóhajtást hallottam,majd megszólalt a másik illető.
-Tudom.De nem akarom elmondani,biztos vagyok benne,hogy ezek után meg utálna.És én ezt nem akarom,nem akarom hogy elhagyjon azért,mert megint valami hülyeséget csináltam amit nem kellett volna.Nem bírnám ki,ha  megint elveszíteném,elég volt egyszer át élnem ezt az érzést és többször nem szeretném.-jelentette ki Harry ellent mondást nem tűrő hangon.
Az agyam 1000 meg egy-el kezdett el kattogni,a gondolatok és emlékek nem hagytak nyugodni,hirtelen minden egyszerre özönlötte meg agyamat,de egyik emlék képről sem tudtam eldönteni,hogy mégis miről beszélhetnek.Nem értettem a beszélgetés kit próbál védeni,Harry-t vagy azt akiről beszélnek,de kiről beszélnek(?),valamelyik fiúról(?),egy közeli ismerősről(?),vagy rólam(?),én lennék az a személy,akit anya próbál védeni(?),miért beszélnének rólam(?),és mit értett az alatt Harry,hogy megint elveszítené(?),mi folyik körülöttem(?)!!!-ugrottak be a kérdések egymás után,melyekre választ akarok,de most rögtön!
-Soha nem tudhatja meg az igazat.-mondta Harry szomorúan.
*Ezek után*
Már tudom,hogy rólam beszélnek és azt is tudni akarom,hogy mit nem tudhatok meg.
Miért nem akarja nekem el mondani senki sem az igazat?,miért kell hazudni?
Eldöntöttem......most azonnal meg fogom tudni mindenre a választ.
Szívem hevesebben kezdett verni,ahogy kezem a kilincsre helyeztem,a levegő csak úgy áramlott a tüdőmbe,ahogy be szívtam az életet adó oxigént,s ezzel erőt véve magamon berontottam a szobába.
Hirtelen elcsendesültek és ijedten kapták rám tekintetüket,de mit sem törődve ezzel vagy a kisebb mennyiségű adrenalinnal,ami most uralja testemet megkérdeztem,ami a leg jobban foglalkoztatott.
-Mit nem tudhatok?-néztem anyámra,majd rögtön az előtte álló fiúra.Egyikőjük sem szólalt meg,kínos csendre ítéltettünk,amit nem hagyok bekövetkezni.Nagy levegőt vettem,s most már dühösen kérdeztem meg újra.
-Mit nem tudhatok?!-emeltem meg a hangom,de még mindig nem ordítottam.
-Harry mond már el neki az Isten szerelmére.-nézett anyám a megszeppent fiúra,majd lökött rajta egy kicsit,hogy felém fordítsa.
Anyám bátorítóan rá mosolygott,majd kicsit odébb lépkedett,hogy csak engem lásson maga előtt Harry.
Kíváncsian figyeltem minden mozdulatát,hát ha egyszeriben megszólal,de pár perc múlva még mindig csendben állt lesütött szemekkel.
-Harry,ne szórakozz,mond már el a francba is.-üvöltöttem rá,mire kicsit meg ugrott és ijedten nézet arcomra.
Ha tudom,hogy így fogadja hamarabb rá ordítottam volna,mivel végre beszédre nyitotta száját,amin kivételesen hang is jött ki.
-Arról van szó,ho..hogy...izé.Amikor volt az a buli.....és tudod,én meg Lou össze verekedtünk,és izé,én.....mondtam valamit.-sütötte le szemét.
-Folytasd nyugodtan,hallgatlak.-mondtam ingerülten,várva a válasz többi részét.
Nem tudtam mire gondoljak,ingerült voltam,szinte már a hajamat téptem idegességemben,arról nem is beszélve,hogy nagyon pofozkodhatnékom volt.
-Akkor mondtam valamit.-ismételte meg önmagát,majd fejét felemelve rám nézett-Azt mondtam,hogy unoka testvérek vagyunk,de az igazság az....hogy hazudtam,nem vagyunk rokonok.-mondta sajnálkozva,nekem meg a földet verdeste az állam..Ezt nem hiszem el!Oké,hogy hazudott ez már magában rossz,de hogy egy ilyen fontos dologról!És én még azt hittem,hogy szeret,hogy jó testvérek lehetünk,hogy neki mindent elmondhatok,hiszen én megbíztam ebben az emberben.....egészen idáig.
-Hogy gondoltad ezt?!Ha?Te rohadék,és én még megbíztam benned!-kezdtem el ordítozni teljes torokból.
Nem érdekel,hogy anya pár lépéssel arrébb figyel minket,az sem érdekelt,ha ránk dőlt volna a ház,de tudni akartam a teljes igazságot.
-Maggie,kérlek ne ordítozz.Én csak miattad csináltam,hidd el én nem...-kezdett magyarázkodásba Harry,de annyira dühös voltam,hogy kezem lendült és arcán csattant.Kapkodva szedtem a levegőt,míg Harry erős ütésem miatt elfordította fejét,arcán látszott kezem lenyomata,de nem foglalkoztam vele.
-Mit nem?!Nem gondoltad,hogy rá jövök?!Egy kibaszott nagy fasz fej vagy,az van,hogy most úgy kirúgnám a beled,hogy lélegezni sem bírnál!-ordítottam könnyes szemekkel.
-Maggie,ne beszélj így vele.Csak miattad csinálta.-próbált nyugtatgatni anyám tőlem pár lépéssel arrébb.
-Ne beszéljek így vele?Már bocsánat,hogy élek és vannak érzéseim!Nem érdemled meg,hogy akár rád nézzek!-ordítottam tovább Harry-re aki rám kapta tekintetét és immár dühösen ő is meg szólalt
-Nem érdemlem meg?Te nem vagy normális.Nem csináltam semmi rosszat,egy hazugság volt,de kibaszottul nem tudod,hogy miért csináltam és már most el ítélsz!Szerinted miért nem akartam el mondani,ha?-emelte fel a hangját ő is.De nem ijedtem meg,nem érdekel mennyire hiszi magát nagy menőnek,nem érdekel miért magyarázkodik,már ő maga sem érdekel,menjen a gecibe.
- Tudod mit?Nem érdekelsz,se te,sem pedig hogy miért hazudtál.Kibaszottul örülnék neki,ha nem pofáznál vissza,mivel most csak nekem van jogom felháborodni.Tudod miért?-tartottam hatás szünetet-Azért mert engem vert át az akiben talán a legjobban bíztam,én költöztem oda hozzátok,mert te azt akartad,én hülyéskedtem veled,és igen jól éreztem magam,de ennek vége.Átvertél Harry,becsaptál úgy,hogy észre sem vetted magad és tudod mit(?) felőlem akár meg is dögölhetsz,már az sem érdekelne.-kiabáltam zokogva.
Nem akartam megütni,nem lett volna értelme.....a külső sebek be gyógyulnak,csak a belső sérülések maradnak ott örökké.-Igazából.......fájt,kibaszottul fájt,hogy így átvert,annak ellenére,hogy mennyi időt töltöttünk együtt,a sok vicc,a poénok,a szívatások,a beszélgetések.......majdnem mindent elmondtam neki,mindent!De ennek itt és most vége....már nem bízom meg benne többé és ha tehetem nem is találkozok vele.
-Kicsim,miért laksz náluk?-szakított ki anya a kíváncsiságával.A francba!Megtudta....
-Igen Maggie,meséld csak el anyukádnak,hogy miért nálunk mereszted a picsádat.-mondta Harry gúnyosan,amitől rögtön felment bennem a pumpa.
-Neked kuss van!-néztem rá szúrós szemekkel,nem tudom,hogy a könnyek szúrták a szemem,vagy csak úgy alap az idegesség miatt,de ha már ki derül a titok,akkor legalább tőlem tudja meg.
-Anya a régi házunkat felgyújtotta egy vad barom,aki egyébként a pasim,de nem ő tehet róla és szeretem,de akkor ezt még nem tudtam,de most már tudom,és oda költöztem hozzájuk,mert azt akarták,mert féltem neked elmondani,mert na és az van,hogy már hónapok óta velük élek és nem járok suliba,pedig éretségizni szeretnék,de mivel jól éreztem magam velük ezért na,és nem mertem neked szólni,mert terhes vagy és nem akartam,hogy ideges legyél,és akkor valami stresszes bajod legyen és életemben nem gondoltam volna,hogy Harry egy ilyen fasz kalap,ha tudom nem hoztam volna el,de ez már mind egy,és azt szeretném mondani,hogy ne haragudj,és ki fizetek mindent,amint tudom.-hadartam el egy levegőre.Ennyi és-t és mert-et még életemben nem mondtam egymás után,főleg nem egy mondatban,de legalább bevallottam az igazat,nem úgy,mint egyesek(célzok ezzel a kis Harrykére)blööö.....
Anya le sokkolódva nézet rám,majd fejét piros szín vette át,amiből tudtam,hogy mérges.Ebből már sehogyan sem jövök ki jól.
-Mi a francot képzeltél Maggie?Mégis mióta laksz 5 fiúval?Miért nem szóltál?És,ha bajod esik?Hogy gondoltad ezt az egészet?-kezdett el ordítozni velem.Szememből megint potyogni kezdtek a könnyek,melyek végig folyva arcomon eláztattak.
-Tudom,hogy szólnom kellett volna,de nem mertem.-sütöttem le tekintetem,bár anya kezei vissza rántottak a jelenbe.Azt hittem meg fog ütni,na jó ezt azért nem,de legalább ordítozhatott volna,de ezt sem...e helyet megragadta karomat és szorosan magához ölelt.Meglepett ez a hirtelen jövő gesztus,de azért vissza öleltem.
-Nem is haragszol.-kérdeztem miután elváltunk egymástól.
-De igen,nagyon is haragszom,de sokkal fontosabb az,hogy nem esett semmi bajod,mint egy ős régi ház,ami jó pár milliómba került.-legyintett nevetve,majd újra magához ölelt.
Ennél nem is lehetne jobb....ja de mégis van,még pedig a következő mondata.
-Most már legalább végre együtt lehetünk.Hidd el nagyon jó lesz,már megvan a szobád és a bőröndökre nem lesz már szükség,meg elmegyünk nyaralni és.......-folytatta volna mondókáját boldogan,de eltoltam magamtól és hitetlen kedve megkérdeztem.
-Hogy mi van?-húztam fel a szemöldököm értetlenül.Anyám rögtön fogta mit nem értek és választ is adott kérdésemre.
-Kicsim,ide költözöl hozzánk,már nem kell azokat a fiúkat lenned.Végre egy család lehetünk.-ujjongott.
Kicsit le fagytam-e mondat után,de gyorsan feleszméltem bambulásomból és rögtön hárítottam.
-Anya én nem költözök ide,a srácokkal maradok.-jelentettem ki komoly tekintettel.Anyám rám nézett és el nevette magát.
-Ugyan Maggie,ne viccelj,miért maradnál velük,amikor velünk is lehetnél?-nézett rám kérdőn.Miért akar ma mindenki ki készíteni.
-Azért mert ott van a barátom,ott lakok és imádok ott élni és nem akarok ide költözni,mert nekem jó ott.-mondtam tagoltan,hogy ő is meg értse.
-Kicsim,itt az ideje,hogy haza gyere.És akár mennyire is szeretnéd,nem fogom hagyni,hogy 5 huligánnal élj egy fedél alatt.Ide költözöl hozzánk és punk-tum.-jelentette ki az ujjával mutogatva.
Már pedig én nem fogom hagyni,hogy ő döntsön az életemről.
-Nem költözök,fogd már fel végre!-emeltem meg a hangomat-mire anyám kicsit össze rezzent.
Oké,lehet hogy nem kéne ezt csinálnom vele,de már így is tiszta ideg vagyok és örülnék neki,ha ő nem idegesítene fel még jobban.
-Nem érdekel miért akarsz ott maradni,amíg én vagyok az anyád azt csinálod amit én mondok!-ordította le a fejemet.
-Maggie hallgass szépen anyucira és költözz haza,úgy sem szeret téged senki sem,legalább anyucid karjaiban ki sírhatod magad-gügyögött nekem Harry,mire idegességemben felborítottam egy vázát,de "tök véletlenül."
Nem akartam sírni,ahogyan hangja elérte fülemet,de akarva-akaratlanul kicsordult az első könnycsepp,amit követett még 1000.Az ajtóhoz siettem és vissza ordítottam onnan,ahogyan csak tudtam.
-Dögölj meg Harry Styles!-majd becsaptam a dolgozó szoba ajtaját.
Az előtérbe siettem és fel aggattam magamra csizmámat és bőr dzsekimet,majd rögtön ez után ki léptem a kissé hűvös utcára. Nem érdekelt,hogy az emberek végig engem néznek,ahogyan futok egyik helyről a másikra,csak találni akarok valamit,ami haza szállít.
Nem akarok azokra a percekre gondolni,amik éppen az előbb múltak el,nem akarok Harry-re és az át verésre gondolni,vagy hogy miért tette,sem arra,hogy anyámékhoz kell költöznöm,ha akarom,ha nem....már pedig én nem akarom!
Jó pár utcát futottam,mire végre tudtam fogni egy taxit,majd a sofőrnek lediktáltam a címet és már úton is voltam haza fele.Már csak egy valami tud meg nyugtatni,az pedig kedvesem ölelő karja,s csókjai melyeket ajkaimon felejt.Eléggé idegesített,a sofőr tekintette mivel mp-enként bele nézett a vissza pillantó tükörbe és engem kezdett el fixírozni,ezért amint meg érkeztünk kifizettem és be siettem a házba.Úgy tűnt senki sincs itthon,bár a fiúk hagytak egy üzenetet,hogy elmentek bevásárolni.Hát oké.
Vissza mentem a nappaliba és be akartam kapcsolni a tv-t,hogy addig is ne unatkozzak,amikor hangokat hallottam fentről.
Pedig az előbb mintha azt olvastam volna,hogy nincsenek itthon,de ezek szerint valaki mégis van a házban.
Nem ijedtem meg,hogy egy betörő lehet az,mivel senki sem olyan hülye,hogy a híres nevezetes One Direction házába törjön be,ezért nyugodtan sétáltam fel az emeletre,meg nézni mi a hang forrása,majd kedvesem ajtaja előtt álltam meg.Nem hallottam különösebb hangokat,de tudom,hogy innen jöttek.
Kezemet a kilincsre helyeztem,majd lenyomva azt beléptem a szobába,de ami ott fogadott,bár ne jöttem volna haza.Louis egy pucér lányon feküdt,rajtuk pedig a takaró,ami egyébként nem fedett sokat,mivel már a lábuk aljáig le volt csúszva.Láttam,amit láttam,de még így sem hittem a szememnek.
Az a fiú,akit úgy szerettem,most egy másik lányt baszogat és észre sem vesz engem,kisiettem a szobából és könnyeimmel küszködve mentem a konyhába tele töltöttem egy lavór vizet,persze hideg vizel és vissza mentem a baszó pároshoz,majd a lavór tartalmát rájuk borítottam.Ijedten rebbentek szét,majd a csaj rögtön magára kapta a takarót,amint észre vett,addig "barátom" próbálta fel fogni mi is történt az imént.
-Mi a.....?-kezdett bele idegesen,de ahogy észre vett ijedt tekintettel nézett végig rajtam
-Hozzak jeget vagy lehűltök magatoktól is.-kérdeztem idegesen egyikről a másikra nézve.
-Maggie én,nem,vagyis izé...ez nem az aminek látszik-pattant fel az ágyról Louis,majd magára kapott egy alsó gatyát és elém sétált.persze,löki a szokásos szöveget,mint a filmekben,pedig azokban sem jön be ilyen helyzetekben.
-Aha,akkor biztosan gruppenbe akartátok,csak már nem bírtatok megvárni.Vagy úúúúúú....várj Pornó színész nő vagy igaz?-mutattam a csajra gúnyos mosollyal a képemen.-Tuti,hogy ez a kandi kamera,mert én úgy veszem észre tetszett a nézőknek,de várj...hol vannak az emberek?Hogy akartátok így gruppenbe nyomni,ha csak ketten vagytok?-néztem a csajra,aki majdnem el sírta magát,asszem ez miattam van,de kit érdekel?
-Maggie hagyd abba.-szólt rám Louis dühösen.Rögtön ideges lettem én is és mellkasánál fogva odébb löktem,mire majd nem seggre esett.
-Hagyjam abba?-kérdeztem a barnát,mire megszeppenten bólintott egyet.
-Figyeled Lou  a csajod egy beszari,ja várj azt hittem én vagyok a csajod,már pedig én nem vagyok beszari,de akkor ő ki?-mutattam a barna csajra,aki már el is kezdett sírni...milyen gyenge....pont te mondod,aki végig bőgte a fél napot-nevetett ki belsőm,akit rögtön le is csaptam egy fa kalapáccsal.
-Ne beszélj így vele.-pattant fel Lou és karon ragadott,ami be vallom kibaszottul fájt,tuti ott marad a nyoma,de most nem ezzel foglalkozok.
-Ne érj hozzám,te rohadék!-vágtam pofon szabad kezemmel.Annyira erőset ütöttem,hogy feje oldalra fordult és arcán egy gyönyörű szép piros folt éktelenkedett,amit az imént okoztam neki...hoppá.
Dühösen nézett rám,majd keze lendült egyet és vissza adta előbbi húzásom,de az övé jóval erősebbre sikeredett.Nem,hogy a fejem elfordult,de még a lábaim is fel mondták a szolgálatot és mivel elengedett a földre zuhantam.Eddig bent tartott könnyeim most utat törtek maguknak gyengeségem miatt,így teljesen meg aláztatva néztem fel rá.Láttam rajta,hogy megbánta,amit az előbb csinált és kicsit begörnyedt,hogy fel segítsen a földről,de mit sem törődve "segítő" kezeivel,fel álltam magamtól és az ajtó felé sétáltam,de mielőtt bezárult volna mögöttem vissza szóltam..

zene:(Ajánlott zene:Britney Spears:Everytime)

-Azt hittem nőt soha nem ütnél meg.-mondtam könnyeim törölgetve,de mivel megint fel vette dühös pozícióját frappáns választ adott.
-Nőt soha,sőt még gyereket sem,de te nem vagy egyik sem.Azt hiszem ebben a pillanatban leginkább egy cafkára hasonlítasz.-nevetett fel keserűen,majd meg sem várva válaszom bezárta előttem az ajtót.
Cafka......ez az egy szó jellemezne engem?Léptem ki a házból gondolataimba merülve.
Azt nem tudom,hogy most hova megyek,vagy mit fogok csinálni,azt sem tudom,hogy pontosan mi zajlik le bennem.Fáj,hogy ezt gondolja rólam,annak ellenére,hogy szeretem,azt hittem ő is szeret,bár ne hinnék semmiben,hisz nem egy mesében élünk.Itt nincs szőke herceg,nem jön el érted a daliás lovag,hogy megmentsen,itt nem éled túl a holnapot,ha nem harcolsz.
Nem tudom,hogy miért történik meg mind ez velem,miért csak engem bánt az isten,hogy ezt a sok gondot a nyakamba zúdította?miért hagyta,hogy bele szeressek abba a fiúba,aki nem hozzám való?
Ez egy eléggé mozgalmas nap volt.......azt hittem,minden rendben lesz,de aztán meg hallottam,egy beszélgetést,de mind ezek után,miért tudok még meg lepődni?
Az unoka testvérem,igazából nem is az,csak átvert,mint a pasim,aki megint nem tartozik hozzám,mivel ezzel szakítottam vele.Megcsalt,tudom,hogy hihetetlen,de így igaz.Éppen ezért.....nem tudom,hogy miért születtem,mit akart a sors amikor a világra hozott?Ha fájdalmat akart okozni még egy teremtménynek akkor sikerült neki.De kár,hogy pont én vagyok az aki a legrövidebbet húzta.
Ha már a születésen gondolkozok...mi lenne,ha meg halnék?Vajon sokan sírnának a temetésemen,sokan gyászolnák azt a lányt,aki fel adta a világ leg nagyobb harcát?magát az életet........Az öcsém,vagy húgom...tudná,hogy létezett a családban egy olyan lány,aki eldobott mindent magától,jót és rosszat egy aránt....de lenne értelme meghalni?Egyáltalán van értelme élni?
Mert,ha az élet ilyen fordulatokra képes,akkor én inkább el kerülném.
A könnyeim melyek most végig folynak arcomon nem érdekelnek,elég meg aláztatásban volt ma részem.
Fájdalom mely most körül öleli lelkem,szét szabdalja szívem és testem életben tartja,hiszen ha nem fájna nem is élnék.
Felfogtam,hogy jobban oda kellene figyelnem mielőtt átmegyek az úton,megtanultam számolni,írni s olvasni is,tudok rajzolni és még sok más dolgot..........de a szerelemhez nem értek.
Ha az élet citromot add,csinálj limonádét-mondják az emberek.......de ha nincs vizem és cukrom?Akkor megint csak a savanyú citrom van teljesen egyedül......mint én,már nem tudom kiben bízhatok.
Harry,akit teljes szívemből szerettem,átvert,össze törte lelkem mely már megrepedt egyszer...de most.Fáj,hogy így bánt velem,hogy hazudott,hogy nem mondta el csak most és hogy az anyám félig segitette őt a titok meg tartásában.
Louis aki össze törte szívem s ön becsülésem,egy cafkát faragott belőlem m vettem és aztán meg ütött.....ez az amit soha nem gondoltam volna róla.Azt mondta szeret,mégis elhagyott,össze feküdt valakivel,akit nálam sokkal többre tart,akit mindentől megvéd nem úgy,mint engem.Őt jobban szereti,és már ott vannak egymásnak,mivel engem odébb lökött az útból.
És az anyám,aki követelőzik és nem tartja semmire a barátságot,a szerelmet.....és igaza is van.
Legjobb barátom Harry teljesen átvert és szerelmem Louis megcsalt.........igaza volt anyának.
Nem szerettem volna,hogy ez legyen,én a fiúkkal akartam maradni,szeretem őket,mind ezek ellenére is,már késő teljesen meg utálni őket.......de így.
Nem akarok egyik szemébe sem nézni......szóval nem igazán van választásom.
Új ház,új környezet,új élet.....vigyázat mostantól minden megváltozik.



Hali.Iratkozz fel,pipálj,írj a rész alá vagy chat-be,szavazz,hagyj magad után nyomot :)




2014. augusztus 18., hétfő

Chat...

Sziasztok.....csináltam chat-et,nyugodtan írjatok akár mit :D
De komolyan írjatok,mert direkt miattatok csináltam..........Nem sokára jön a rész,sziasztok
 

                                                                                                                ***Timi***

2014. augusztus 15., péntek

Hali

Sziasztok,az lenne a kérdésem,hogy fent van egy sáv,amiben ott van két külön oldal féle....bocsi nem tudom máshogy elmagyarázni.....na az egyik az Idézetek/Versek a másik pedig a Dalszövegek.....a kérdés pedig az lenne,hogy tudtok-e vele akár mit is kezdeni,csak mert ha nem érdekli senkit egyik sem,akkor kiszedem....kérlek most tényleg írjatok kommentet,hogy tudjam mit kell velük tennem...köszönöm,azoknak akik vették a fáradtságot és elolvasták,majd azoknak is akik még kommentelnek is...szaisztok,várom a válaszokat...

                                                                                                               ***Timi***

2014. augusztus 12., kedd

27.rész: Kínos.....


Sziasztok.megjött a rész,fel iratkozókat,pipákat,kommenteket várok!sziasztok,jó olvasást :D

                                                                                                                                           ***Timi***





"Álmodtam egy dalról,ami csak a kettőnké,de aztán meg szűntél és veled együtt a dal is eltűnt.Hiába kerestelek,sírtam s közben a te neved kiáltottam............de nem jöttél vissza"

Hirtelen riadtam fel álmomból.Nem szeretek rosszat álmodni,de szerintem nem csak én vagyok ezzel így.
Szívem kicsivel gyorsabban vert a megszokottnál,zihálva szedtem a levegőt és testem úszott az izzadtságban,rám hozta a frászt ez az álom.
Az éjjeli szekrényen lévő órára néztem,ami közölte velem,hogy még túl korán van az ébredéshez,hiszen ki az a hülye,aki hajnali 5-kor fel kell(?),nos én vagyok az.Túlságosan fel zaklatott ez a köcsög álom,nem igaz már aludni sem lehet,de mivel már fel vagyok,és a szám teljesen ki van száradva,le megyek iszok valamit.
Óvatosan másztam ki az ágyból,hogy fel ne ébresszem a még mindig szunyókáló szerelmem,olyan aranyos amikor alszik,mint egy gyermek,aki nem tudd semmit a kül világról...mint akinek nincs semmi gondja az élettel.Észre véve,hogy még mindig pucér vagyok a pár órával ezelőtti "akciónk" miatt,kicsit zavarba jöttem és rögtön magamra kaptam mackós pizsamámat.Tudom nem valami szexi,de estére jó,hiszen kényelmes és tök cuki,legalább is szerintem az,de bőven elég,ha nekem tetszik.
Kiléptem a szobából,majd utamat a lépcső felé irányítottam.Láb új hegyen lépkedtem lefelé egyik fokról a másikra,nem szeretném fel ébreszteni a többieket,attól hogy én fel vagyok,nekik még nem kell felkelniük,minek?
Nem kapcsoltam villanyt,de biztonságban leértem a lépcsőről,majd óvatosan,ne hogy bele ütközzek valamibe,el kalauzoltam magam a konyhába,persze itt már fel kapcsoltam a világítást.Nem gondoltam volna,hogy valaki ébren van,ezért kicsit meg ugrottam,ahogy előttem kirajzolódott egy személy az egyik bár széken ülve.
Felém kapta tekintetét,majd halványan el mosolyodott érkezésem láttán.Viszonoztam mosolyát,majd a hűtőhöz lépve kivettem a tejet,majd a hideget nyújtó gépezet ajtaját bezárva letettem a tejet a pultra,majd kinyitva egy szekrényt pohárért nyúltam.
-Te is kérsz kakaót?-kérdeztem hátra fordulva,miközben a szekrényben kotorászó kezemmel ki emeltem egy bögrét,majd miután bólintott,kivettem még egyet.Mind két bögrét megtöltöttem tejjel,majd azokat betettem a mikróba két és fél percre,hogy fel melegedjenek a tejet pedig vissza tettem eredeti helyére,a hűtőbe,ne hogy meg romoljon.Elhelyezkedtem a mellette lévő bárszékre és jobb kezemmel meg támasztva fejem figyeltem,ahogy próbálja szemébe lógó tincseit kiszedni arcából,ami sikerült is neki,halkan felkuncogtam lustaságán,mivel a helyett,hogy kezével el igazítsa onnan haját,szájával csücsörített s úgy próbálta onnan el kergetni tincseit.Csak most vettem észre,hogy teste szinte pucér,egyetlen textil darab takarja alsó felét,egy fekete Calvin Klein boxer.
Felső teste tökéletesen kidolgozva,lábai szintén fenomenálisan néznek ki.Tudom nagyon furi,hogy így végig mértem a bátyám,de hé(!) ez mind csak egy kisebb fajta közvélemény kutatás volt....amit egyedül én végzek,de tényleg perfect a kinézete.Atya ég!Miket gondolok?!-térítettem magamat észre.Hiszen pont az előbb jelentetted ki,hogy a bátyád(!)nem lehetsz ilyen hülye,hogy ennyire megbámulod,rokonok vagytok te idióta,meg amúgy is van barátod!-ordított rám belsőm.És teljesen igaza van,hiszen a rokonok nem bámulják meg egymás kinézetét,vagyis de lehet,hogy meg bámulják,de akkor sem olyan szinten mint,ahogyan én tettem!Bele pirultam gondolataimba és fejemet le hajtottam a pultra,hogy Harry ne vegye észre ki pirosodott arcomat,már csak az hiányzik,hogy meg kérdezze mi hozott ennyire zavarba.
Csap pár mp-ig feküdhettem a pulton,mivel a mikró hangos csipogással jelezte,hogy fel melegedett italunk.
Sóhajtottam egyet,majd  lassú léptekkel megindultam a mikró felé,kivettem belőle mind két bögrét és próbáltam a nélkül le tenni a forró tejünket az asztalra,hogy az ki löcsenne a kezeimre.
Miután biztonságban pultot értek a bögrék,a szekrényhez lépve fel kutattam a kakaót és mind két pohárkába tettem 3-3 teás kanálnyit,a kakaót vissza raktam a helyére,majd fel véve a bögréket át sétáltam a bár széken ülő sráchoz és elé tettem az egyik gőzölgő italt,majd leültem mellé a másik bögrét szorongatva.
-Köszönöm-kortyolt bele italába.Szemeit le nem vette a pohárról,kezei enyhén remegtek és még úgy is észre vettem a szomorúságot az arcán,hogy nem nézett rám.Mi történhetett vele,hiszen reggel még semmi baja nem volt.-értetlenkedtem magamban.Nem szeretem,ha valaki rosszul érzi magát,amikor lehetne boldog is.....bár ezt mondanám amikor én vagyok ilyen letört(!)Számhoz emelve bögrémet,bele ittam a még mindig gőzölgő italba,de most figyelmen kívül hagyva az égető érzést,ami meg perzselte nyelvemet,majd végig a torkomat,bal kezemet fel emelve végig simítottam Harry hátán.Eléggé el lehetett bambulva,mivel éppen,hogy érintettem hátát,aprót ugrott székében és rögtön felém kapta ijedt tekintetét.Aggódva fürkésztem tekintetét,ami csakis szomorúságot és bánatot sugárzott magából.
Már hónapok óta össze vagyok zárva 5 fiúval és sok mindennek fül és szem tanúja lehettem,de még egyszer sem láttam Harryt ennyire letörtnek,kezdek aggódni miatta.
-Harry,minden rendben?-húztam hozzá közelebb székemet,így annyi hely maradt csak kettőnk között,hogy térdünk ne ütközzön össze.Szemöldökét felhúzta,ezzel jelezve nekem,nem érti mit akarok tudni,sóhajtottam egyet,majd kezeimet övéire simítottam és próbáltam érthetőbben fogalmazni.
-Rosszul vagy,vagy bántott valaki?Mond el kérlek,hát ha segíthetek a problémádon.-kérleltem szinte már kétségbeesetten.Nem értem mi baja lehet,nekem nem mond semmit,pedig látom rajta,hogy valami nagyon bántja őt,de ki fogom deríteni és rendbe hozom,akár mibe is kerüljön.
-Harry kérlek.Legalább hadd próbáljak meg segíteni....kérlek-néztem kérlelően szemeibe.
-Maggie......én,én.-kezdett bele,de félbe hagyva mondatát lehajtott fejjel hallgatott.
-Igen?Mi van veled?-emeltem fel fejét állánál fogva,így újra engem nézett.
-Hallottam.-vallotta be pironkodva,de látszott rajta,hogy nagyon meg sértette ez a dolog.Persze én tisztára hülye vagyok,mivel halvány lila gőzöm sincs,hogy mi a fenéről beszél,de mivel ki akarom deríteni,hogy mi baja van,ezért természetesen rá kérdeztem.
-Még is mit hallottál?-néztem rá értetlenül,várva válaszára.Kezeit elhúzta enyéimtől és fejét is forgatta minden fele,csak hogy ne láthassa arc kifejezésemet.
-Téged és Louist,ahogy.....öhm,tudod amikor te és ő,vagyis amikor izé és aztán,őőőőő....na tudod mire gondolok,nem szeretném részletezni,ez így is tök kínos nekem.-hebegett össze vissza,de így is meg értettem mit akart ki hozni ebből a mondatból.Arcom vulkán ként gyulladt meg,biztos látszott rajtam zavarom,nem is tudtam hirtelen mit kéne mondanom,de ki tudná ebben a helyzetben?Soha nem gondoltam volna,hogy valaki meg halhat minket,amikor AZT csináljuk,amit akkor tett velem és még csak nem is volt kölcsönös,hiszen nem engedte meg,hogy én is kielégítsem,bár még lehet van időnk,de ez akkor is totál égés,hogy hallotta és,ha ő hallotta akkor a többiek is :P Atya ég,ez de kínos!
-Én,öhm...izé.Nem is.....ize é..én,nem is tudom,hogy mit mondjak.Öhm,ne..ne haragudj,csak.....ahhh,ez tényleg nagyon kínos.-kezdtem pásztázni a járó lapot,miközben éreztem magamon tekintetét.Arcom,ha még tudott ennél is pirosabb árnyalatot vett fel,ami már szinte lehetetlennek tűnik.
-Figyelj Maggie.Nem haragszom,csak féltelek,nem akarom,hogy bajod essen,hiszen tudom,hogy még szűz vagy,csak.....-kapta szája elé kezét és ledermedve figyelte reakciómat,ami rögtön érkezett is
-Honnan veszed,hogy még szűz vagyok?És,ha már rég nem vagyok az,ha már lefeküdtem valakivel?-kérdeztem kicsit ingerülten.Tudom,nincs okom idegeskedni,de nem szeretem,amikor valaki ennyire belsőséges dolgot mond,ami amúgy nem is tartozik rá,és honnan a fenéből gondolja,hogy még mindig "ártatlan" vagyok?Bele lát a lyukamba vagy mi a gyász?-kérdeztem magamtól idegesen,majd vissza néztem a megszeppent fiúra,akinek hangja vissza tért.
-Sajnálom,nem úgy értettem,csak gondolom még szűz vagy,vagyis azt hittem,de sajnálom,ha meg sértettelek.De ugye még szűz vagy?-nézett rám félve,majd kezeit fejei elé emelte,védve ezzel támadásom,hát ez hülye(!).
-Oké Harry semmi baj,de nem szeretek a magán életemről csak úgy beszélni,ha valaki felhozza.És most te ne haragudj meg,de szerintem kibaszottul semmi közöd nincs hozzá,hogy szűz vagyok-e vagy sem-néztem rá lesújtóan,majd lepattanva a székről,elvittem a bögrémet a mosogatóba és elsétálva a döbbent fiú mellet indultam vissza a szobámba,ahol remélhetőleg a még mindig alvó kedvesem fogad.
Harry utánam indult meg,de teljesen szótlanul mentünk fel a lépcsőn,egyenesen a szobánkba,mielőtt még ki nyitottam volna az ajtóm,oda szóltam Haroldnak.
-11-re legyél készen,akkor indulunk anyámhoz,ja és számíts rá,hogy valószínűleg egy hétig ott kellesz maradnunk,szóval szerelkezz fel ruhával,meg minden egyébbel,amire szükséged lehet.-mondtam fog hegyről,majd bólintása után beléptem szobámba.
Dühös vagyok Harry-re amiért fel hozta a szűzesség témát és magamra is,amiért le mentem inni,de már nincs mit tenni ellene,azt mondtam neki,hogy nem haragszok rá,de igazából kicsit mégis.
Na jó,inkább hagyom ezt a szarságot és vissza fekszem aludni,amíg még tudok.
Lábaim el vezettek ágyamig,majd fel hajtva a takarót,bújtam vissza kedvesem mellé,még szinte be sem takaróztam rendesen,Lou át vetette kezét derekamon és gyengéden magához húzott.
Hátam érintkezett csupasz melkasával,míg fenekem dudorához nyomódott,úgy feküdhettünk a takaró alatt,mint két hernyó.Fejét nyakam hajlatába fúrta,majd szuszogott tovább,miközben a meleg levegőt fúrta nyakamba,kirázott a hideg a jól eső érzés miatt,ami fel melengetett belülről.
-Hol voltál?szakított ki gondolataim közül egy rekedtes hang.Meg fordultam karjai közt,majd mélyen a szemeibe nézve válaszoltam.
-Csak ittam egy kicsit,mert ki száradt a szám.-mondtam el neki az igazat,bár azt inkább nem említettem ,hogy a legjobb barátja félt tőle és a szűzességem felől érdeklődött.
-Oké,jó éjt-puszilt bele nyakamba.Halványan el mosolyodtam,majd vissza fordultam eredeti helyzetembe,így újra háttal voltam neki és magához szorítva tartott karjai közt.Nem kellett sok idő,szinte már aludtam is,amikor meg hallottam hangját mögöttem.
-Maggie,alszol?-kérdezte halkan,mire csak hümmögtem egyet és próbáltam elaludni,de e mellett a fiú mellett lehetetlen.Keze elhagyta derekamat,s egyre lejjebb vándorolt,míg el nem érte pizsama alsóm,tettére halkan fel sóhajtottam,majd meg éreztem hogy lejjebb húzva az anyagot,"oda" nyúl.
-Lou...Louis,mit.......-kérdeztem volna,de elcsendesített
-Ssssss,pihenj.-suttogta nyakamba,majd meg éreztem egyik úját belém fúródni,mire halkan felnyögtem.
Gondolhatjátok,hogy telt el az a pár óra mielőtt még ki kellett volna másznom az ágyból és persze MELLŐLE! :D


***Indulás előtt 30 perccel***


-Be pakoltál mindent?-nézett rám szerelmem kíváncsian,miközben a lépcsőn cipeltük le a dolgaimat.
-Igen,azt hiszem,de inkább előre figyelj,mielőtt leesel.-mosolyogtam rá,mire rögtön vissza fordult,majd leérve le tette a be járati ajtó elé bőröndömet és kis táskám,majd derekamnál fogva magához húzott és a fülembe suttogott.
-Remélem élvezted az estét,mert a java még hátra van-suttogta kéjes hangon úgy,hogy csak én halljam.
Arcom rögtön fel vette pirult állapotát,majd hogy a többiek ne vegyék annyira észre pirulásomat,barátom nyakába fúrtam arcomat.A fiúk persze ezt is ki szúrták,legalább is Zayn,amit rögtön meg is osztott mindenki mással is.
-Hé Magg,hogy telt az éjszakátok?Hallottam egys-mást-vigyorgott rám perverzen,mire Harry keze meglendült és nyakon csapta az arab srácot,na ez biztos fájhatott,akkorát csattant.
-Naaaaaa,a hajam,ez fájt!Most mért kellett bántani?-nézett rá szúrós szemekkel Harry-re miközben tarkóját masszírozta.
-Mert.-mondta Harry sunyi vigyorral a képén,ebből el is kezdődött egy szép kis veszekedés,mivel akár hányszor meg kérdezte Harryt,ő mindig csak azt mondta,hogy mert.......szerintem vicces volt Zayn kiborulása,és azok a fejek(!)felejthetetlen.
-Indulnunk kell-állapítottam meg az órámra nézve,majd szomorúan vissza fordultam barátom felé.
-Szeretlek-suttogta nyakamba,miközben szorosan magához ölelt.Nem sírtam,mivel tudom,hogy még látjuk egymást és amúgy is csak a város másik felére megyek.
-Én is téged-pusziltam bele nyakába,mire észre vehetően kirázta őt a hideg.El tolt magától,hogy jobban láthassa arcomat,majd szája közeledni kezdet enyém felé.Hiper lassúnak tűnt ez a pillanat és még mielőtt bele őrültem volna a várakozásba,ajkaimat övéire tapasztottam.
Én kezdeményeztem ezt a csókot,ami meglepte,de vissza csókolt,majd mélyíteni kezdte csókunkat,nyelvével végig szántott alsó ajkamon,amitől rögtön el tátottam a számat,de szó szerint,így nyelve akadály mentesen be jutott és rögtön harcolni kezdett enyémmel az irányításért.Kezeim fel vezettem hátán,majd tarkójánál fogva magamhoz húztam őt még jobban,míg másik kezemmel haját birizgáltam,érintésemre halkan bele nyögött csókunkba,majd kezével meg markolta seggemet és szinte kényszerített,hogy ugorjak.
"Kérését" gond nélkül teljesítettem,majd lábaimmal körül öleltem derekát,míg ő neki tolt háttal a falnak és úgy csókolt tovább.Élveztem érintését,csókját és viselkedését,de hamar meg kellett szakítanunk "játékunkat",mivel szembesültünk a ténnyel,hogy rajtunk kívül még 4-en vannak körülöttünk,akik minden egyes mozdulatunkat látták.
-Ne máááárrr!!!Legalább ne előttem a végén még én is fel izgulok-húzta az agyunkat Zayn,majd két erős kar ragadta meg derekam s emelt le Lous-ról.
-Maggie,induljunk.-húzott el barátomtól Harry.Látszott rajta,hogy ideges,de most inkább Lou ajkai érdekeltek.
-Nekem is kell egy ilyen szex őrült és szexi barátnő,mint Magg.-gondolkodott hangosan Niall,úgy csinálva mint ha a bajszát pödörné.Halványan el mosolyodtam,majd mindenkihez oda mentem búcsúzkodni.
-Ne aggódj,lesz ilyen barátnőd.......valamikor.-csapta hátba Niall-t Liam,mire ki tőrt belőlünk a nevetés.
Niall még mindig a valamikor szót próbálta felfogni,mivel nem tudta,hogy az mikor lesz,erre Liamet kezdte piszkálni,hogy-hogy értette én meg vissza tértem Lou-hoz és egy rövid csókot nyomtam ajkaira.
-Egy hét múlva jövünk.-köszöntünk el,majd bepakolva bőröndjeinket a kocsiba,el indultunk anyámékhoz.
Az út felét el beszéltük,minden hülyeség eszembe jutott és már teljesen meg békéltem azzal,hogy mi történt hajnalban.Persze Harry többször is bocsánatot kért,de egy idő után nevetve meg fenyegettem,hogy ha nem hagyja abba,akkor rá uszítom a kecskéket(igen mivel mostanság rá szoktam a kecskézésre :D)
Aztán kitárgyaltuk,hogy kinek,mikor van a szülinapja és jól ki oktatott,mivel nekem január 14-én volt és szerinte szólhattam volna,mivel Zayn szülinapját is meg ünnepelték és akkor lehetett volna egybe a két szüli nap,de már mind egy.Aztán szóba kerültek a fiúk,hogy kiben mi a legviccesebb meg,hogy Lou-val minden rendben van-e és még sok-sok kérdés,majd válasz hangzott el mind kettőnk szájából,mire végre meg érkeztünk az említett címre.
Harry-nek és nekem is tátva maradt a szám a ház láttán,igaz anyámék egy ideje már együtt vannak,de még nem voltam ebben a házban,gyönyörű.



                                                            (Ezt nappal képzeljétek el)



Halihóóó!!!!
Aki még nem tette meg azt kérem,hogy pipáljon,iratkozzon fel vagy éppen írjon valamit a rész alá,jó vagy rossz mindegy csak a vélemény számít...pápá :*





2014. augusztus 11., hétfő

2 új......

Köszönöm szépen a két új fel iratkozónak,hogy fel iratkoztak :D haha............amint tudom,hozom a kövi részt,remélem,hogy ahhoz több komment fog érkezni,mivel ehhez csak én írtam,de ha gondoljátok még lehet ide is írni..........sziasztok

                             ***Timi***

2014. augusztus 6., szerda

26.rész: Élvezet....


Sziasztok.Meg érkezett a rész kommenteket,pipákat,fel iratkozókat várok,jó olvasást.
18+
                                                                   
                                                                    ***Timi***













"-Mi?Nem!Nem feküdtem le vele!Maggie az én.......!


*Írói szemszög*
-unoka testvérem.-mondta Harry komoly tekintettel.
A szobában megfagyni látszott a levegő,akik eddig ujjongtak a "harc" miatt teljesen elcsendesedtek,s érdeklődve figyelték az eseményeket.
A fiúk(Zayn,Niall,Louis és Liam) is meglepődtek,de még Maggie!
Hirtelen azt sem tudta szegény lány,hogy nevessen az örömtől,vagy sírjon a bánat miatt,mert csak most tudta meg,hogy van még egy rokona,aki még él.
Persze szereti mind az öt fiút,de egy percig sem hitte volna,hogy egyikükkel még rokoni kapcsolat is össze fűzi.Maggie-nek tetszett az ötlet,hogy Harry az unoka bátya,mivel eddig is testvér ként szerette a fiút,fiúkat,de most egyet kapott  közülük,aki ténylegesen a rokona,a bátya.
A srácok elengedték Louis-t és Harry-t és meglepetten figyelték,ahogy Magg visítozva Harry karjaiba veti magát.Még sose látták ennyire "boldognak" a lányt,ezért kidülledt szemekkel figyelték,amikor szinte "halálra" ölelgette az ő sztárocskájukat.
Louis még mindig érezte,hogy valami nem stimmel ezzel az egész"rokonosdival",de nem akarta ezzel letörni a lány jó kedvét,meg úgy igazából nem volt biztos a dolgában.
Féltékenység járta át Lou minden porcikáját,amikor Maggie egy cuppanós puszit nyomot barátja arcára,de még mindig nem tett semmit,inkább mantraként ismételgette magában "Nyugodj meg,hiszen rokonok,nincs mitől tartanod a lány még mindig a tiéd" ,ezt az egy mondatot,ami eléggé lenyugtatta ahhoz,hogy barátnőjéhez lépjen és átölelje őt.
A lány mosolyogva tért át barátja karjaiba és még mindig hitetlen kedve hajtogatta"Harry a bátyám,Harry a bátyám".Szinte képtelen volt elhinni,hogy igaz,még is szívből örült neki,hogy most már nincs "Egyedül" ebben a sötét és vad világban.



2 héttel később.....

*Maggie szemszöge*

-Igen anya.........Persze,már jól vagyok.Nincs semmi bajom.-feleltem aggodalmas kérdésére.
-Biztos ez kincsem?Ne utazzak haza,egy kis időre?-tette fel a következő kérdést
-Ne!Nem kell!-feleltem talán túl gyorsan.Ha haza utazna,akkor csak a leéget házat találná ott,semmi mást...és én ezt nem akarom,még nem.Ha úgy látom,hogy képes vagyok neki elmondani az igazat,akkor megteszem,de még nem most jött el az ideje ennek.
-Kicsim,minden rendben?Olyan zaklatott a hangod.-szakított ki édes anyám hangja a gondolataimból.
Gyanakszik,hogy valami nem oké,és ez nem jó jel.
-Igen anyu,persze csak egy kicsit fáradt vagyok.Ne haragudj,ha megrémisztettelek.-kamuztam.
-Semmi baj kincsem,akkor leteszem,hagylak pihenni.Aludd ki magad és ne feledd jövő héten megyek ultra hangra,és szeretném ha elkísérnél.A repülő jegyedet már meg vettem,ha akarod hozhatod az egyik barátodat is,várunk titeket.Szia,puszi.-és letette.Holnap reggel fel kell szállnom egy gépre,és.......nem,bassza meg én is Londonban vagyok!!Anyám Londonba költözött Tristan-hez és azt akarták,hogy én is jöjjek,de nem jöttem,mert Párizst szerettem,erre most egy városban lakunk és még csak nem is tudd róla!
Atya ég.......mit fogok csinálni a repülő jeggyel?És,ha rájön az igazságra??
Pffúúúúú.....oké,Maggie nyugodj meg,nem lesz semmi baj.Elmegyek anya ultra hang vizsgálatára és nem tudd meg semmit,minden rendben lesz.-Nyugtatgattam magam,sikeresen.
Majd vissza mondom a jegyet,vagy eladom valakinek..........
-Hé,Magg.Mi a baj?-karolta át egyik vállamat Niall.
Annyira meg ijedtem a hirtelen jött érintéstől,hogy megrezzentem egy kicsit,amit ő is észre vett.
-Minden rendben?-nézett rám kíváncsi tekintettel.Most mi legyen?Hazudjak neki,vagy mondjam el az igazat?De minek hazudnék???
-Anya azt szeretné,ha elmennék az ultra hang vizsgálatára.-néztem fel rá elkeseredetten
-De hát ez nagyszerű.-mosolygott rám kedvesen és megsimította a hátam.
-Nem Niall,ez szörnyű!Anya azt hiszi,hogy még mindig Párizsban lakok és most vett nekem repülő jegyet ide Londonba,abba a városba,ahol ő is lakik!-keltem ki magamból,talán túlságosan is,mivel az Ír fiú döbbent tekintettel egyetlen egy szót bírt kinyögni,ami rajtam sehogy sem tudd segíteni...
-Oh....-mondta,majd lehajtott fejjel besétált a nappaliba.
-Bizony,................oh-suttogtam magam elé,majd feleszmélve bambulásomból Nini után mentem,szegényke biztos meg ijedt tőlem.
A kanapén ült a többi jó madárral és videó játékoztak,valami autó verseny volt,de esküszöm box mecsnek néztem.Az 5 fiú egymás hegyén hátán kapálózott a konzolért,mivel nem bírtak várni,mind egyik egyszerre akart játszani.
-Niall,beszélhetnénk?-kérdeztem túl ordítva a ricsajt.A kis szöszi rám kapta tekintetét,majd egy bólintással kikászálódott a többiek közül és követett engem a konyhába.
Mind ketten elfoglaltuk helyünket egy-egy bár széken,majd amint kényelmesen elhelyezkedtünk,belekezdtem bocsánat kérésembe.
-Niall én annyira sajnálom.Ne haragudj nem akartam így lekapni a fejedet,csak kicsit fáradt vagyok,nem is beszélve arról,hogy felzaklatott a hír,hogy anyám repülő jegyet vett nekem egy városba,ahol amúgy élek,aztán félek,hogy el kell neki mondanom az igazat,meg hogy most  terhes és nek-folytattam volna szó fosásom,de Niall lepattant székéről és szorosan magához ölelt.Karjaim autó matikusan fonták körül nyakát,majd közelebb húztam őt magamhoz és megcsókoltam,de csak az arcát,mielőtt még valaki azt gondolná rólam,hogy egy ribanc vagyok egyik pasiról a másikra meg ilyenek,de amúgy nem vagyok az!
-Komolyan ne haragudj-váltam el tőle bocsánat kérő arcal.Jobb kezét felemelte arcomhoz,majd gyengéden végig simított a puha bőrön.
-Semmi baj Törpe.-nevetett fel,majd átkarolta vállam és úgy indultunk vissza a többiekhez.
Kezemmel lenyomtam a kilincset,majd amint kitárult előttünk az ajtó négy fél eszű esett be rajta.
-Kicsi a rakás!-kiáltott fel Niall,majd rájuk vetette magát.Hangosan felnevettem és én is a mini "domb"-ra ugrottam.Nem vagyok nehéz,de amint "földet" vagyis embert értem,mind az 5-en hangosat nyögtek fájdalmukban.
-Héééé.....nem ér,nem is vagyok olyan nehéz!-tiltakoztam nevetve,mire a "hegy" elkezdett szét omlani alattam,majd 2 perccel később már csak én feküdtem a földön,mellettem meg az 5 kis majom.
-Persze,nem vagy nehéz......mennyit eszel te egy nap 5 mázsát?-nevetett fel Zayn,majd a hasára fordult.Na ez nem volt jó ötlet a részéről,egy nő ellen sose nyerhet háborút!! :D
-Nem annyit nem,csak egy egész Zayn Malik-ot szoktam magamba tömni.Az a legjobb rész,amikor a gyomor sav szétmarja azt a "majdnem" tökéletesen beállított haját.-nevettem fel ördögien,és velem együtt mindenki,amint Zayn ijedt fejével össze találkoztunk.
-Nem érrrr!!Louis büntesd meg,most rögtön,ilyet nem mondhat büntetlenül,az én hajam tökéletes..-kezdett el hisztizni a kis Pakisztáni haj mániás,majd fel pattanva mutogatott,hogy csináljon velem valamit.
Lou rám tekintett,majd mosolyogva rázta a fejét,hogy ő ugyan megmozdulni sem fog.Amúgy majdnem mellettem feküdt.
Tehát Zayn veszekedett Lou-val,hogy engem azonnal meg kell,hogy büntessen én meg addig Harry-vel beszélgettem,amíg eszembe nem jutott anyám,szóval azonnal feldobtam neki az ötletet.
-Harry,el jönnél velem anya ultra hang vizsgálatára?Hiszen te is család tag vagy,és jó lenne,ha végre anya is tudna róla.-mosolyogtam rá kedvesen.Először értetlen tekintettel nézett rám,majd mikor kapcsolt hatalmas vigyorral a képén bólintott.
Pont mondtam volna neki,hogy holnap délben kell indulnunk(mivel a gép reggel megy,mi meg kb annyira érnénk oda,szóval,hogy ne tűnjön fel neki),amikor meghallottam mellőlem egy ismerős hangot,ami egyre jobban közelít hozzám,majd a következő pillanatban egy mondat,aztán.........
-Most,megvagy!-kiáltotta Lou felettem térdelve.Arcán kaján mosoly ült,majd fejével egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett,amikor már csak pár cm választotta el szánkat.
-Ezt most miért?-néztem rá,értetlenül és kezeimmel próbáltam őt letaszítani magamról,kevés sikerrel,mivel sokkal erősebb nálam.
-Büntetés-vigyorgott,majd lehajolt ajkaimhoz és gyengéden végig húzta rajta száját.Szemeim rögtön lecsuktam és vártam csókját,ami minden egyes pillanatban egyre jobban felemészt és össze köt minket,de amint szája össze ért enyémmel egy nem várt dolgot csinált.
Fogai közé vette alsó ajkam,majd bele harapott.Számat apró sikoly hagyta el,szemeim rögtön kipattantak és találkoztak az ő elégedett tekintetével.Hát ez teljesen hülye,mi a szarnak kellett ezt tennie?!Feleszméltem kisebb bambulásomból,majd erőt véve magamon löktem rajta egyet,amitől sikeresen leesett rólam.
Szikrákat szóró tekintettel álltam fel a földről,majd gyors léptekkel indultam meg a szobám felé.
-Haver,te nem vagy normális.-hallottam meg Harry hangját utoljára,végül bezártam magam mögött az ajtót.
Nem tudom,mit akart ezzel a kis "szín játékkal" bebizonyítani,de az biztos,hogy kibaszottul nem ért el nálam semmit,max azt hogy haragudjak rá.A  fürdőmbe beérve a tükör elé léptem,hogy meg nézhessem számat.
Arcom piros volt,de a szám sem volt különb,mivel kisebb vércseppek buggyantak ki belőle,hát ez remek egy köcsög vámpírral járok,aki szétharapta a számat.A rohadt életbe ez kibaszottul fáj!-könyveltem el magamban az egy értelműt.
Lemostam ajkamról a vért,majd vissza mentem szobámba,ahol barátom várt rám lehajtott fejjel.
Nem foglalkoztam vele,most kivételesen jó magasról leszarom őt,szekrényem elé léptem és mici mackós pizsamám kutatásába kezdtem.
Oké,ez nem nagyon illik egy 17 éves lányra,de már csak pár nap és 18 vagyok(!),bár ez még most sem jobb,de akkor is imádom mici mackót,na.
Amint megtaláltam hőn szeretett pizsamámat letettem az ágyra és fiókomból kivéve egy bugyit bementem a fürdőbe,ledobáltam magamról minden ruha darabot,majd a zuhany alá álltam,nem szándékozok sok időt bent tölteni,mivel hajat nem mosok és kicsit fáradt vagyok a tusoláshoz,de muszáj,mivel nem akarok büdös lenni.
Kókuszos tus fürdőmből nyomtam a kezembe,majd össze dörzsölve két tenyeremet lassan elkezdtem eloszlatni testemen.A kókusz illata,hamar belengte az egész helyiséget,ami nyugtató hatást keltett bennem.
Így már tutira nem leszek büdös,bár eddig sem voltam,de ismerek olyan embert aki mindig az,sajnálom is szegényt,de meg van minden cucca ahhoz,hogy változtasson az illatán,vagy a kinézetén,mégse teszi.......ő dolga,de én nem szeretnék ilyen lenni.Leöblítettem magamról a habot,majd kiléptem a zuhany rózsa alól és elkezdtem meg törülni csurom víz testemet.(Persze,hogy vizes vagy te hülye,most jöttél ki a zuhany alól)-kiáltott rám drága agyam,cöh....mintha nem tudnám.
Amint szárazra törültem magam,felvettem alsó neműm,majd pizsim után nyúltam,amit.............amit sikeresen a szobámban felejtettem.Kibaszott jó(!),főleg ha még Lou bent van.
Nagyot sóhajtottam,majd magam köré tekerve comb középig érő törülközőm,kiléptem a fürdőből.
Lout már nem láttam bent,szóval nyugodtan sétáltam el az ágyamig....kár,hogy nem csak Lout,de semmi mást sem láttam a sötétség miatt,ezért egyből neki is mentem valaminek,amit a nagy lábújam bánt a legjobban.
-Áuu-kiáltottam fel fájdalmamban,majd rögtön fájó végtagomat kezdtem tapogatni.Először a szám,most meg a lábam...ez egy kibaszottul szerencsétlen nap.Az ágyam melletti kis lámpa hirtelen felkapcsolódott,amiből rájöttem,hogy mégsem vagyok egyedül a szobában.
-Kicsim jól vagy?-sietett mellém Lou aggódó tekintettel.Fejem a hang irányába fordítottam.
-Igen,csak már megint bambáskodtam.-nevettem el magam kínomban,de a lábam még mindig fájt.
-Akkor rendben.-sóhajtott fel meg könnyebbülten.Teljesen felegyenesedve eszméltem rá arra,hogy nekem haragudnom kéne rá,mivel bántotta a számat,ezzel pedig engem,ami nem valami jó.Na jó,ez így hülyén hangzik,de igaz,tényleg a számat bántotta.
Mint ha a gondolataimba látott volna,folytatta mondókáját.
-Maggie,kérlek ne haragudj rám az előbbiért,fogalmam sincs mi üthetett belém-nézett szemembe megbánóan.Nem vártam többet egy bocsánat kérésnél,és nem is kellett több,bár igaz fájdalmat okozott,de max 3 percig ha fájt,szóval már nincs bajom.Mosolyogva léptem közelebb,majd magamhoz öleltem őt.Viszonozta ölelésem és így álltunk óráknak tűnő percekig,amíg szája útra nem kelt nyakamon.Nyelvével nedves csíkot hagyott maga után,ami halk sóhajt csalt ki ajkaim közül.
Soha életemben,még csak egy pillanatra sem éreztem ehhez hasonló bizsergést,ami most végig szántotta minden porcikám,szinte a hideg rázogat,persze jó értelemben.
Ajkaival megtalálta gyenge pontomat nyakamon,ahol kisebb puszikat hintett el,majd szívni kezdte a vékony bőrt.Sóhajaim halk nyögdécselésekké alakultak,ami motorként beindítva kezét szántott végig egészen törülközöm aljáig,majd azt egyre feljebb gyűrve,eljutott fenekemre,amit erősen megmarkolt.
Hangosat nyögtem és mire észbe kaptam lábaim már nem érintették a talajt,Lou egyik kezével hátamnál,másik kezével pedig fenekemnél tartott közel magához.Lábaim körül fontam derekán rásegítve a tartásomban,de arra nem számítottam,hogy nadrágja és bugyim közt túl kevés anyag van,így érezhettem egyre csak növekvő farkát,ami nem kicsit beindított.
Lou nyakam elengedve számat vette fogságba,s nyelvével ostromolni kezdte azt fokozva ezzel az amúgy is forró hangulatot.
Kedvesem hátrálni kezdett az ágy felé,közben kezével simogatta és párszor bele markolt seggembe,ami rögtön nyögéseket váltott ki belőlem,majd amint elértünk az ágyamhoz óvatosan hátra dőlt,húzva ezzel engem is,így amíg ő kényelmesen elfeküdt,addig én combjain ültem,ami nem kicsit volt ingerlő,mivel minden mozdulatával érintette péniszével "gyenge pontomat".
Zihálásunk belepte a szoba minden sarkát,még az ágy alá is befurakodott ez a fülledt hangulat,ami egyre közelebb,s közelebb kényszerített minket egymáshoz,testünk már szinte lángolt a vágytól,amit eddig még sikeresen vissza tartottunk,de már nadrágja sem feszülhet örökké,mivel kitörni látszó farka nem bírja a nadrág fogságát.
Teljesen elkábított,minden kisebb mozdulata,vágyok az érintésére,szeretném őt érezni,úgy érzem kell nekem,s ezt most azonnal a tudtára adom.
Testemmel felemelkedtem combjairól és pontosan rá ültem dudorodó farkára,igaz még mindig rajta van a nadrág,de így is érzem mennyire kíván,mennyire meg akar baszni,hogy a faszát már belém akarja döfni.
Nem maradt el egy nyögés sem,de folytatnom kell,nem állhatok meg itt,fejem nyaka hajlatába fúrtam,majd apró s nedves csókokat hintettem el rajta.Szívtam,haraptam a vékony bőrt,kezei már derekamról áttértek seggemre s azokat markolja.Megszabadítottam őt pólójától,majd számmal elhagytam nyakát,s csókolgattam,nyaltam tökéletesen kidolgozott mellkasát.Nyögései beindítottak és erőt véve magamon övcsatjához nyúltam,majd kipattintva azt sikeresen lehúztam róla nadrágját.
Kicsit be paráztam,mivel boxeren keresztül is nagy a mérete,akkor milyen lehet boxer nélkül?,de folytattam,nyelvemet végig húztam V vonalán,s már azon voltam,hogy leszedem róla az utolsó textil darabot is ami eltakarja előlem férfiasságát,elkapta kezeim és egy gyors mozdulattal fordított helyzetünkön,így már én voltam alul.Kezeimmel újra próbálkozni akartam,de amint boxere közelébe értem,újra elkapott,s egy kézzel az ágyra szorította mind két kezemet,majd szemtelenül elvigyorodott.Nem értettem miért mosolyog így,de amikor száját beszédre nyitotta kicsit elsápadtam.
-Azt hiszem meg kell szabadítani téged ettől a szőrnyű törülközőtől.Túlságosan jól tart.-mosolygott rám perverzül,majd szabad kezével testemet takaró anyaghoz nyúlt.Kisebb szív infarktus kerülgetett,hogy ő most akkor látni fog engem egy száll semmiben,pucéran,azaz Éva kosztümben,vagyis....aaaaaaa!!!be paráztam!!
-Lou ne.-néztem rá félve.Arca megenyhült s vigyorát egy biztató mosoly vette át,majd egy apró csókot nyomva ajkaimra,megint megszólalt.
-Nem lesz semmi baj,csak olyat csinálok,amit biztosan élvezni fogsz,amit most fogok veled tenni,az közel s távol sem az lesz amit valójában tennék.-suttogta biztatóan,de arcomból ítélve tudta még nincs teljesen nyert ügye,ezért folytatta-Maggie,nyugodj meg,nem foglak megfektetni,csak egy kis ízelítőt adok abból az élvezetből,ami még vár rád a későbbiekben.....csak egy nagyon kicsit fog fájni,ha nem bírod vagy valami baj van,szólj és abba hagyjuk,rendben?-nézett rám kedvesen,majd bólintásom után ott folytattuk,ahol abba hagytuk.
Lou lehámozta rólam a törülközőt,majd teljesen kiegyenesedve gyönyörködött,azt hiszem a látványomban.
Két lábam közé férkőzött,majd szopni kezdte egyik mellemet,míg másikat kezével kényeztette.
Jól eső érzés járta át testem,élveztem a gyönyört nyújtó élvezetet,ahogy szájával egyre lejjebb halad,majd egy egyszerű mozdulattal letépi rólam utolsó ruhadarabomat,ami még takart egy részt testemből,de nem érdekelt a ruha,nem érdekelt semmi csak ő és az amit most készül megtenni.
Szája elérte puncimat,majd szívni kezdte csiklómat,ami egy hatalmas nyögést váltott ki belőlem,most már kezét is le vezette,s rá segített orgazmusomra.
Száját el vette szemérem dombomról és kezével folytatta kényeztetésem,újai kör körös mozdulatokat írtak le csiklómon,majd a következő pillanatban megéreztem magamban egy úját,amitől felsikítottam.
A hirtelen rám törő fájdalom,keveredett az egyre nagyobb élvezettel,majd mire már csak az élvezet maradt már Louis nevét nyögdécseltem és vonaglottam alatta.
-Ahhh...L..Louuuuu.-sóhajtoztam,majd megéreztem még egy úját belém fúródni.
Kezeimmel hajába kapaszkodtam,amint nyelve is vissza tért,már 2 úja és a nyelve dolgozott bennem/rajtam,és az élvezet az úgy nevezett orgazmus egyre közelebb került.
Újaival minden mozdulatnál súrolta falamat,zihálásomat akár hogy próbáltam volna,már nem rejthettem volna el,főleg amikor egyik újával érintette G-pontomat.
-Nyögd a nevem,ha elmész.-parancsolta kéjes hangon,majd innentől kezdve minden mozdulatával érintette azt az egy pontot,ami egyre jobban a szakadékba sodort.Éreztem,hogy már közel van az orgazmus és nem is tévedtem,egy utolsó lökés és....
-Louiiiiiiis!!-sikítottam,majd elernyedtem alatta.
Az élvezet,ami jött csak úgy át suhant rajtam,mindent felborítva ezzel,testem izzadt,zihálva vettem a levegőt.
Lou kihúzta belőlem újait,majd szájába tette azokat és lenyalta "váladékomat",majd lábaim közé térdelt és egy csókot nyomott ajkaimra,amit rögtön viszonoztam is,ezt kihasználva kezem levezettem dudorához és végig simítottam rajta,majd el kezdtem lefelé húzni róla alsó gatyáját........de,mint előbb,most is meg állított.
-A-a,most nem kicsim.Ez egy "bocsánat többé nem csinálok ilyet" jutalom volt,ami csak a tiéd.-puszilta meg homlokom mosolyogva,majd leszállt rólam és felvette földre hajított nadrágját.
Értetlen fejjel néztem rá,amit ő persze nem láthatott,mivel háttal volt nekem,így magam köré tekertem takarómat és utána mentem.Hiába látott meztelenül és pont az előbb elégített ki,úgy érzem még mindig szégyenlős vagyok előtte....meg úgy mindenki előtt,aki pasiból van,hiszen nem minden nap ujjaznak meg engem szóval.........oké ez így tiszta rehabosan hangzik,vagy nem is tudom,de nekem tényleg ő volt az első,aki csinált is valamit.
Lou mögé léptem és míg egyik kezemmel a takarót fogtam,hogy le ne essen,másikkal át öleltem őt.
Kicsit meg ugrott,amin halkan felkuncogtam,majd meg fordult ölelésemben és mélyen a szemembe nézett.
Itt az idő,próbáld meg kislány!-biztatott belső istennőm
-Kérlek,hadd segítsek rajtad.-néztem rá cuki kutyus pofit vágva,hát ha ez be jön nála.De nem...
-Figyelj Magg,hidd el én is nagyon,de tényleg kibaszottul nagyon akarom,de nem lehet,még nem.Nem azt mondom,hogy egyáltalán nem fogunk baszni,vagy hogy ilyen többé nem fog történni,még azt is meg engedem,hogy kielégíts,ha akarsz,de nem most,ne ma.Esküszöm,hogy majd amikor itt lesz az ideje megtesszük,de kérlek,ne ma.-nézett rám komolyan
-De miért nem?-kérdeztem vissza,ezzel még jobban fokozva a kínos pillanatot
-Mert nem hinném,hogy készen állsz erre.-mutatott végig magán,majd rögtön változtatott mondandóján,ahogy meglátta szúrós tekintetem-Vagyis,úgy értem,hogy nem most kéne,hiszen csak 3 hete járunk és igaz ilyenkor már minden lány nem egyszer járt az ágyamban-nevetett fel kínosan-de te más vagy,nem akarom,hogy olyan legyél,mint azok a lányok.-hajolt közelebb és számra súgta az utolsó szavakat.
Értettem,hogy mit szeretne és nem akarom,hogy egy semmire kellő cafkának tartson,ezért megvárom a megfelelő pillanatot,hiszen igaza van.
-Rendben.Ne haragudj.-sütöttem le pilláimat.Nem kéne nekem erőltetni ezt a szex dolgot,hiszen mégis csak a fiúnak kéne felhoznia,meg milyen lány vagyok már,hogy én akarom,hogy basszunk?!!??Oké,erről most rögtön le kell szoknom,túl sok volt a szappan opera. :D
-Hé.-emelte fel fejem államnál fogva-majd amint össze találkozott tekintetünk folytatta.-Ne kérj bocsánatot,én is akarom,csak majd....és amúgy sincs miért bocsánatot kérni.Hiszen szeretlek.-mosolygott rám őszintén.Szeret!!Atya ég!!Kimondtaaaaa!!!!!!Most én,most én-ujjongott a tudat alattim 4 éves gyerek példájára.
-Én is szeretlek.-csókoltam meg,majd amint elváltunk nem lehetett lehervasztani képünkről a vigyort.
-Na,tűnés aludni,késő van már.-csapott gyengéden a fenekemre,és az ágy felé irányított.
-És te?Nem jössz?-néztem rá ijedten,immár az ágyból.
-De mindjárt jövök,csak még el kell intéznem valamit.-mondta mosolyogva és kinyitotta az ajtót.
-Még is mit?-kérdeztem értetlenül,mielőtt elhagyta volna a szobát.Lou felnevetett,majd vissza fordulva felém lefelé mutatott és nevetve megszólalt.
-Tudod kicsim,ez a dudor itt,amit amúgy te okoztál,nem engedd le magától,szóval megyek lekezelni.-nevetett fel,majd egy mindjárt jövök után bezárult mögötte az ajtó.
Én addig elhelyezkedtem kényelmes francia ágyamban,s vártam szerelmemet,de pár perc várakozás után,rá jöttem,hogy mennyire fáradt vagyok,szemeim ólom súly ként tapadtak le,majd a következő pillanatban az álmok világát jártam.







Sziasztok!Komment:pipa:fel iratkozo jöhet:Nem harapok:szóval lökhetitek :D